Mint ismert, több utcai támadás is történt az elmúlt napokban. 

Keményen támadja a kormánymédia Tordai Bencét és Jámbor Andrást
Fotó: Facebook / Szikra Mozgalom

A Fővárosi Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint az eddig őrizetbe vett négy ember közül a bíróság három gyanúsítottat – egy magyar és egy olasz nőt, valamint egy német férfit – letartóztatott, egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el. Két német állampolgár ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki a budapesti utcai támadások ügyében. 

A támadók múlt csütörtökön állítólag lengyel turistákat vertek össze, a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek.

Pénteken egy férfit bántalmaztak hasonló módon Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg. A belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló neonáci párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

A Bors szerint "összeértek a szálak". 

Tordai Bencének a barátja, Jámbor Andrásnak pedig a munkatársa a viperás támadó 

- állítja a lap.

A PestiSrácok állítása szerint a letartóztatott magyar nő, D. Krisztina.

D. Krisztina politikai aktivizmusa a Közös Ország Mozgalommal kezdődött saját bevallása szerint. 

A Szikrában így 40 felett az idősebb korosztályt képviselem, és olyan szerencsés vagyok, hogy a megalakulása óta tagja lehetek ennek a nagyszerű csoportnak

- írta korábban a Mércén.

A Szikra Mozgalom korábban közösségi oldalán írt arról, hogy elítélik az erőszak minden formáját, és "elhatárolódnak a hétvégi, külföldi antifasiszták által elkövetett támadásoktól".

Jámbor András Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, "elítéljük a hétvégén elkövetett erőszakos támadásokat is, legyenek azok antifa vagy náci támadások, melyek egyébként a Halászbástyánál békésen tiltakozó tagjainkat is érték".

Hazudozhat erről a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz kötődő média, de mi soha nem támogattuk, és soha nem is fogjuk támogatni, az erőszakos akciókat. Ezért is állunk elébe Tényi István feljelentése nyomán bármilyen hatósági vagy titkosszolgálati nyomozásnak

- emelte ki.

Utolsó gondolatként pedig én személyesen a Nyugatról idejött antifáknak üzennék a nyilvánosságban, mivel mi sem ismerjük őket: az égegyadta világon semmi hősies nincs abban, hogy idejöttök Nyugatról kiélni az agressziótokat, majd szépen hazamentek a kellemes otthonotokba! A következményeket meg itt hagyjátok azoknak a magyaroknak, akik kiállnak a szélsőségesek ellen

- tette hozzá Jámbor András.

A kormányközeli médiák ennek ellenére erős bizonygatásba kezdtek, hogy " Jámbor András személye összefonódik a radikális, egyes országokban terroristaként kezelt szélsőbaloldali hálózattal, ami Antifának nevezi magát", de még Pikó András nevét is bedobták, és megemlítik Karácsony Gergelyt is a történetben.

"D. Krisztina a sokak által etalon-médiaműhelyként kezelt, Gulyás Márton-féle Partizán YouTube-stúdió önkéntese is volt, sőt, kiderült az is, hogy 2019-ben Karácsony Gergely kampányát segítette, és a józsefvárosi polgármester, Pikó András háttérembere is egyben" – írja a pestisrácok.hu.

Trombitás Kristóf is beleszállt Jámbor Andrásba.

Jámbor András közvetlen segítője az egyik letartóztatott, tomboló antifa, de gulyás marxihoz is köze van, Karácsony Gergely kampányában is részt vett

- fogalmazott közösségi oldalán a Fidesz propagandistája. 

A Kuruc.info górcső alá vette D. Krisztina Facebook-on fellelhető állítólagos politikai kapcsolatait is. A kommentelők az erről készült fotót el is kezdték osztogatni Jámbor András bejegyzése alá. Az egyik említett "politikai kapcsolat" kommentálta is a "kutatást":

Tök véletlenül botlottam bele ebbe a kommentbe, ránagyítottam és meglepődve látom, hogy meg vagyok említve benne. Nos, az említett gyanúsítottal, akinek én állítólag politikai kapcsolata vagyok, egy munkahelyen dolgoztam korábban, de szerintem egy percnél hosszabban soha nem is beszéltünk. És végre azt is megtudtam, hogy van mozgalmi nevem. Amúgy ki követte el ezt a parádés oknyomozást, megtudhatom? És honnan a screenshot?

- tette fel a kérdést az érintett.

Jámbor András reagált a vádakra.

Forrás: bors, pestisrácok

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Kiderült, hogy az "antifa" efftársak valójában bolsi terroristák!? Ajjaj!
fergeteg
Erősebben szorítjuk ellenük fegyvereinket. Nem hiába tartjuk fenn éberségünket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.