A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését.

Döntött a kormány: Stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését segítik

A kormány döntése szerint egyfelől a jelenlegi 3,5 forintról majdnem háromszorosára, tehát 10 forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg 2024-től. A Kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe.

A versenyképességet növelő intézkedések részeként a GFM javaslatára jövőben a feladó által megbízott fuvarozó a teljesítésbe további maximum egy alvállalkozót vonhat be. Emellett a magyar logisztikai és szállítási ágazatban javasoljuk bevezetni a minimális szolgáltatási díjakat, amelynek három típusa:

1. a minimális szolgáltatási alapdíj, amely a megtett úttal járó útdíj háromszorosa;

2. a rakodási és raklap válogatási díj, amelynek minimum összege bruttó 10.795 forint;

3. valamint az állásidőre járó állásdíj, amely legalább bruttó 8.636 forint.

A bevezetett minimális díjak azon magyar vállalkozások számára jelentenek könnyebbséget, akik tisztességes feltételek mellett szolgáltatnak, de kénytelenek más, piacszerzési céllal nyomott áron szolgáltató vállalkozásokkal versenyezni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
No persze, itt is van családi érdekeltség... kamionos vejkónak nem megy a bóóót???
szegfue
Azért remélem, hogy az EPR-es hulladék elszállitása nem tartozik az "árufuvarozás" körébe! Erős a gyanum, hogy ezzel is segiti a MOL-t, aki ugye nemrég kapta meg a hulladékszállitást.
Nessy
@lampa laz: Ez is drágább lesz. Ezzel együtt a szállított termékek árába is beépül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.