Wintermantel Zsolt szerint teljes csődben van a főváros, baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott.
Alkalmatlan a főváros vezetésére Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester, hiányzik a város vezetéséhez való képessége
– mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Karácsony Gergely főpolgármester beszél a BKV ünnepi fényvillamosainak és fénybuszainak indulása előtt a Hungária kocsiszínben 2023. december 1-jén. MTI/Lakatos Péter
Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, hogy a főváros baloldali vezetése elköltötte a rekordméretű, több mint 200 milliárd forintos tartalékot, amelyet a Fidesz-KDNP városvezetéstől örökölt meg, elköltötte a tavalyi rekordméretű adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott.
Ez teljes csőd
– tette hozzá.
Kiemelte, hogy "szinte nulla fejlesztés van" a főváros jövő évi költségvetésében, miközben a bevételi oldalon több mint 300 milliárd forintos iparűzési adó bevétele lesz a Fővárosi Önkormányzatnak, Összehasonlításképpen 2018-ban, Tarlós István főpolgármesterségének utolsó teljes évében, 149 milliárd forint volt az iparűzési adóból származó bevétel – jegyezte meg.
A főváros által kifogásolt szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban azt mondta, hogy bár annak mértéke növekszik, de ennél jóval nagyobb mértékben növekszik az iparűzési adóból származó bevétel. Jövőre mintegy 15 milliárd forinttal nő a szolidaritási hozzájárulás, és több mint 30 milliárd forinttal az iparűzési adó bevétele – hangsúlyozta.
Kitért rá, hogy a városvezetés azt az 50 milliárd forintos kötelezettségét, amelyet ki kellett volna fizetnie a közösségi közlekedés finanszírozására, nem tudta saját bevételeiből megtenni. – "Pénzügyi trükközéssel", úgynevezett faktorálással tudták finanszíroztatni a költségeket – emelte ki, hozzátéve, hogy ez "tulajdonképpen hitel".
Szólt arról is, hogy a főváros növelni tudná a bevételeit például aktív ingatlangazdálkodással, a költségeket pedig az önként vállalt feladatok racionalizálásával lehetne csökkenteni.
A jelenlegi városvezetés azonban nem gondolkodik, csak sodródnak
– hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. Mint mondta, ez "tipikus baloldali hozzáállás". A politikus a kialakult helyzet kapcsán Margaret Thatchert idézte, az egykori brit miniszterelnök azt mondta, hogy
a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből
"Ha nem sikerül nyáron leváltani a baloldali vezetést a főváros éléről, akkor akár a technikai csőd is bekövetkezhet, leállhat a közösségi közlekedés vagy a város működése" – mutatott rá a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egyébként neked suttyó bolsinak mi a fasz közöd van a fővároshoz?
Te folyamatosan hazudozol, miközben fingod nincs a valóságról.
Jobban teszed ha kussolsz, - ahelyett, hogy a szarkupac tetves bolsiságodat másra "ruháznád".
mindenféle keresztényi,humánus nemzeti kinyírás,- az áldozat meg,hogy ölik,- nem is hálás?
Új hozzászólás