A felvételen a portál szerint az hallható, ahol egy vezető azt ecseteli, hogy közérdekű adatigénylésnél egyszerűen csak ki kell húzni a lényeget a dokumentumból. - „Nagyjából semmit nem adnék ki, úgy vagyok vele, hogy pereljen mindenért, minden érdemi részt kiveszek belőle vagy kicsontozom úgy, hogy tessék itt van egy semmi, amivel nem tudsz mit kezdeni. Tehát például most a várnak is ez a cirkusz (…) munkadíj, ennyi. Fejezetszám… Itt a költségvetése, tessék… és akkor nem tud mit csinálni, odaadtuk. Ja, hogy ez neked nem elég? Kit érdekel? Tehát én esetleg még ezt az irányt tudom elképzelni, hogy tegyünk is eleget meg nem is és akkor olyan információt adunk, hogy vagy ha konkrét szerződést kérnek ki, akkor meg pont kitörlök olyan részeket, ami őt érdekli. Hát kiadtuk, csak szerintünk, a mi jogi álláspontunk szerint az a, üzleti titok, b, személyes adat, c, mittudénmi.”
Itt egy újabb hangfelvétel: vajon mi lesz ebből?!
Forrás:
economx.hu
Feltöltő: Sakk Matt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Ferencváros: közülük kerülhet ki Sztankovics utódja
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
@szaboria1: Bölcsen döntött a bírónő!