Az Egyesült Államok úgy véli, hogy a havannai nagykövetségen dolgozó amerikai diplomaták „hangtámadást” szenvedtek el, amely egészségügyi problémákat okozott.

Legalább ketten halláskárosodást szenvedtek, ezért elhagyták a szigetországot, hogy hazájukban megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek – írja a Magyar Idők a  Ciber Cuba nevű kubai lap alapján. Az USA külügyminisztériuma közölte, hogy az amerikai diplomaták 2016 óta folyamatosan jelentettek egészségügyi problémákról.

„A tünetek nem fenyegették a nagykövetség munkatársainak életét” – mondta Heather Nauert szóvivő, de további részleteket nem közölt. A megmagyarázhatatlan esetekkel kapcsolatban jelenleg az FBI folytat nyomozást.

„A Szövetségi Nyomozó Iroda feltehetően azt vizsgálja, hogy a kubai kormány elhelyezett-e a nagykövetség rezidenciáján olyan hangeszközt, amely szabad füllel nem hallható jeleket adott ki, és a munkatársak megsüketítését célozta” – mondta egy neve elhallgatását kérő szakember az Univision News spanyol nyelvű amerikai csatornának. Kuba komoly biztonsági apparátussal dolgozik, amely feltehetően több ezer embert tart megfigyelés alatt. Az amerikai diplomaták a legvalószínűbben ellenőrzött személyek között lehetnek a kommunista vezetésű szigeten.

„Gyakorlatilag lehetetlen úgy tenni bármit a képviselet munkatársai ellen, hogy arról a kubai vezetés ne tudjon” – fogalmazott a szakember. A nagykövetség munkatársai 2016 nyarán érkeztek Kubába, és mint külföldi diplomaták, az egyik állami épületben éltek. Havanna tagadta, hogy köze lenne az esetekhez. Az USA külügyminisztériuma felhívta a kubai vezetés figyelmét, hogy kötelessége megvédeni a külföldi diplomatákat.

A megmagyarázhatatlan esetre válaszul az Egyesült Államok május 23-án távozásra szólított fel két kubai diplomatát, jelentették tegnap. Arról nincs információ, hogy a két fél miért nem hozta nyilvánosságra az esetet már tavasszal. Barack Obama volt amerikai elnök 2014 végén indította el a kapcsolatok normalizálását a két ország között, a nyitást utódja, Donald Trump a közelmúltban elhibázott lépésnek nevezte.

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay/Walkerssk/cc0)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.