Emmanuel Macron francia elnök választói felébredtek rózsaszín álmukból, és ezt az államfő népszerűségi indexe is megérezte: míg három hónapja még a.a megkérdezettek 62 százaléka volt elégedett Macron munkájával, legutóbb ez az arány csupán 36 százalék volt az Ifop közvélemény-kutató intézet szerint - írta az AFP francia hírügynökség hétfőn. . Bár az elnök számos kampányígéretét megtartotta, a költségvetési hiány csökkentésére tett erőfeszítései sok francia állampolgárt feldühítettek. A köztisztviselők a bérek befagyasztása miatt dühöngnek, a nyugdíjasokat a nyugdíjaikat sújtó adó ütemezett növelése, a szegényebb családokat pedig az otthonteremtési kedvezmények csökkentése bőszítette fel. Emellett a védelmi költségvetés megszorítása miatt addig fajult a helyzet, hogy a francia haderő vezérkari főnöke nyílt konfliktusba keveredett Macronnal, majd lemondott. Pierre de Villiers volt az első vezérkari főnök, aki önként távozott hivatalából az V. köztársaság történetében. "A franciák...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@durbincs: És nem kéne, hogy egy fórumon, ahol nem derül ki, hogy jóképű vagy-e, csak az, hogy mit és hogyan írsz le, megtanulj végre írni?
Ugyanakkor az is igaz és sokatmondó, hogy ha valaki tud írni, az mutat némi intelligenciát.
Az meg már csak a mi bánatunk, hogy a legalja nem is érzi mennyire a legalja.
quadrocopter
@Aki Én: Nem képes rá! Túl idióta hozzá! Azt hiszi a pirmcsi, hogy jópofa, ahhoz viszont némi ész is kellene! Na, az nincs, a hozzáröfögésének 98 %-a primitív, érthetetlen gagyogás! Ilyen szinten van!
quadrocopter
@durbincs: Kölyök! Ha rendesen kinyitod a szád, akkor nem szemedbe hugyozok, hanem a szádba. Igyekezz!
quadrocopter
@durbincs: Kölyök! Ha rendesen kinyitod a szád, akkor nem szemedbe hugyozok, hanem a szádba. Vagy a füledbe, közben forgasd a magyar nyelvtant és keress rá az írásjelek használatának szabályaira!
quadrocopter
@durbincs: Rajzold le butus, akkor érthetőbb lehet! Dohos, penészes a dumcsi, kölyök.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.