A francia énekes és színész halálhírét a művész felesége szerdán tudatta az AFP francia hírügynökséggel.

Meghalt Johnny Hallyday

(Fotó: Wikipédia)

Hallyday – eredeti nevén Jean-Philippe Smet – 74 éves volt, egy ideje rákbetegséggel küszködött. Pályafutása az 1960-as években kezdődött, és idővel a francia szórakoztatóipar egyik legnagyobbjaként tartották számon.

1960-tól lépett fel, ő volt az első francia rock and roll énekes. Első albuma a Hello Johnny volt. 1961-ben elénekelte a Let's Twist Again-t, Chubby Checker világslágerét, ami több mint egy millió példányban kelt el. 1960-ra már több mint 20 millió lemezt adott el.

Az ötvenes évek végén megismerkedett Édith Piaffal, akinek attól kezdve minden koncertjén ott volt. 1965-ben feleségül vette Sylvie Vartant, majd 1980-ban elváltak. Egy fiúk született. Több házasság után 1996-tól Laeticia Boudou lett a házastársa. Két vietnami kislányt fogadtak örökbe.

Karrierje során több mint 110 millió albumot adott el, több mint 100 turnén vett részt és 18 albuma lett platinalemez. 2007-ben, 64 éves korában jelentette be visszavonulását – írja róla a Wikipedia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.