Bűncselekménynek lenne minősíthető, ha bebizonyosodna Josef Baxa, a cseh Legfelsőbb Bíróság volt elnökének állítása, miszerint Milos Zeman államfő megpróbálta befolyásolni, hogy neki megfelelő döntést hozzon egy ügyben – jelentette ki Jan Knezínek cseh igazságügyi miniszter csütörtökön a prágai parlamenti alsóházban egy ellenzéki képviselő kérdésére.

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a miniszter kijelentésére reagálva azt mondta, Milos Zeman nem követett el semmiféle törvénysértést.

Josef Baxa a Deník N című új jobboldali cseh napilapnak néhány napja úgy nyilatkozott: az államfő a múltban egy magánbeszélgetésben jelezte, hogy őt nevezné ki az Alkotmánybíróság elnökének, ha egy ügyben – három személy professzori kinevezéséről van szó – az elnöknek tetsző döntést hozna.

"Ez, bár a törvény szerint immunitással rendelkező személyekről beszélünk, akár bűncselekménynek is lenne minősíthető, minimálisan az előkészítés vagy kísérlet szakaszában" – szögezte le a miniszter a parlamenti alsóházban.

Knezínek ugyanakkor sajnálatát fejezte ki afelett, hogy Baxa mindezt csak most hozta nyilvánosságra, s nem akkor, amikor mindez állítólag megtörtént.

"Az a tény, hogy a bírák politikusokkal találkozgatnak, számomra nem jelent problémát. Csak úgy vélem, hogy túl sok volt ezekből a találkozókból" – jegyezte meg az igazságügyi tárca vezetője.

A cseh sajtó azt írja, hogy elsősorban Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője a múltban aránylag gyakran találkozott a bírókkal, és élő, folyamatban lévő ügyekről beszélt velük. Az ellenzék ezt elfogadhatatlannak minősítette, és élesen bírálja az elnököt. Mynár szerdán a képviselőház illetékes bizottságában azzal érvelt: mindössze arról volt szó, hogy tolmácsolta az elnök véleményét az ügyekben.

"Jan Knezínek kijelentése nem minősíthető pártatlannak. A miniszter így akarja megbosszulni, hogy az államfő nem fogadta el javaslatait a legfelsőbb bírósági testületekben végrehajtandó személycserékre" – írta a Twitter közösségi hálózaton Zeman szóvivője.

(MTI)

Nagyvilág - 2019. May 27., 05:25
Webernek nincs szüksége a Fideszre

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Már ott is működik a orbáni illiberális "demokrá-cia"!
CsipkeRózsa
Nem befolyásolni kell a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hanem megmondani neki, hogy mi legyen az ítélet. Jobb helyeken ez így megy.
durbincs
@CsipkeRózsa: Kedves maguknál is ez megy ? de arról meg maga mesélhetne ?
CsipkeRózsa
@durbincs: Nálunk, Magyarországon is így megy, ha itt élsz, te is tudod.
durbincs
@CsipkeRózsa: Kedves ez azért kicsit túlzás volt ?
Commenter
@CsipkeRózsa: Poltnak már mondani se kell. Magától is tudja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.