Hüttner Csaba szövetségi kapitány a pozitívumok mellett a negatívumokról, elmaradt olimpiai kvótákról és éremről is beszélt a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapjának összegzéseként.

Az elmaradt olimpiai kvótákról is beszélt a kajak-kenusok szövetségi kapitánya
Lucz Dóra a női kajak egyesek 200 méteres versenyének középfutama után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. MTI/Kovács Tamás

A pozitívumok kapcsán a szakember megemlítette az éremszerző magyar egységeket, amelyekben olyan fiatalok – Hagymási Réka, Kiss Blanka, Lucz Anna – is főszerepet kaptak, akiknek nagy lökést adhat a pályafutásukra egy vb-érem.

"A férfi kenupárosok 500 méteren megszerzett ezüstérme pedig olyan siker, amely már nagyon ráfért a szakágra, hiszen ebben a versenyszámban régen nem sikerült érmet szerezniük a magyar kenusoknak"

- mondta Hüttner.

A nap negatívumai közé sorolta, hogy 200 méteren férfi K-1-ben és női C-1-ben sem jutott magyar versenyző az A döntőbe, így Nagy Bianka és Csizmadia Kolos Szegeden nem tudott olimpiai kvótát szerezni.

"Erre viszont mindketten nagyon jó eséllyel pályáznak majd jövőre, a pótkvalifikáció során" – tette hozzá Hüttner. A férfi C-2 1000 méteres egységnek – amelyben a magyarok betegség miatt kényszerültek cserélni a vb-rajt előtt – erre ugyancsak jövőre lesz majd lehetősége.

"A rendkívül felgyorsult versenyszámban jelen állás szerint a francia, az olasz és a spanyol páros közül kell majd legalább az egyiket megelőzni a tokiói részvételért, ez nem tűnik lehetetlen feladatnak"

- hangsúlyozta Hüttner.

A szakember Dombvári Bence elmaradt érmét hiányolta még, a szövetségi kapitány szerint a magyar kajakos a férfi K-1 500 méter döntőjében eltaktikázta magát.

"Ha tartja magát ahhoz az elképzeléshez, amit az előfutam és a középfutam során megvalósított, akkor pénteken még egy érmet szerezhettünk volna" – nyilatkozta.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2019. September 19., 16:38
Elutasították a Honvéd óvását
Itthon - 2019. September 19., 16:10
Fagyos hajnalok jönnek
Nagyvilág - 2019. September 19., 15:07
Foglyul ejtette a BMW a budapesti autótolvajt