Szél Bernadett: "Ilyen besz@ri alakot ritkán lát az ember!"

Elszaladt a EMMI miniszter Kásler Miklós a Diákparlament elől.

Európai Bíróság: Európai Unió Bíróságának fel kell gyorsítania a Magyarországgal szembeni eljárásokat!

Az Európai Unió Bíróságának fel kell gyorsítania az uniós jogot sértő európai uniós tagállamok ellen folytatott eljárásait, az ítéletben kiszabot bírság befizetésére pedig rövidebb határidőt kell kiszabnia – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.

Jobbik: Feljelentettük Pócs Jánost erőszakos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával!

Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, ahogy hétfői parlamenti felszólalásában ígérte, az ügyben feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közösség elleni erőszak, valamint személyi szabadság megsértése miatt.

Megint megszólalt ez a gnóm! Na de mit!

A keresztény kultúrához való viszony nem vitakérdés, hanem a sorskérdés – mondta a G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke az alapítvány Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának?

Guardian: Nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás a fő probléma Magyarországon és ezt kozmetikázza a magyar kormány!

Orbán Viktor és szövetségesei nem nyerik meg az európai választást, mert tévednek, amikor azt gondolják, hogy a szavazópolgárokat megszállottan foglalkoztatja a bevándorlás.

Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését az Európai Parlamentben

Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését az Európai Parlamentben (EP) - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője újságíróknak csütörtökön Budapesten.

Fidesz: 2030-ra megduplázzuk a minimálbért és újabb családbarát csomagot vezetünk be!

A jelenlegi 15 helyett 9 százalékos személyi jövedelemadó, további adókedvezmények a családosoknak – ezeket javasolja többek között a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György által nemrégiben bemutatott versenyképességi csomagban – írja a vg.hu. Az szja-csökkentés önmagában hat százalékkal növelné a zsebben maradó...

Megnevezték a Fidesz-KDNP "rendíthetetlen szövetségesét", és nagyot rúgtak az ellenzékbe

A Nemzeti Fórum rendíthetetlen szövetségese a Fidesz-KDNP-nek, amely kétharmados többségével az egyetlen, a migrációs válságnak ellenállni tudó politikai erő – mondta Lezsák Sándor, az egyesület elnöke szombaton, Budapesten.

Te figyu apám! Mit uszítasz b@zd meg! A főnököd tegnap aláírta a nemzetközi szerződést!

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tízezres nagyságrendben látja a közeledő migránsokat.

Hollik: 40 milliárd forintot költ migránskártyákra az EU

Több mint 90 ezer bevándorló kap juttatást az úgynevezett migránskártyákon az Európai Uniótól, összesen csaknem 40 milliárd forint értékben – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában az Európai Bizottság válaszára hivatkozva.

Kocsis Máté szerint a brüsszeli bürokraták asztalai tele vannak Soros-tervekkel

A brüsszeli bürokraták asztalai tele vannak olyan tervekkel, amelyek - "a Soros-tervnek megfelelően" - bevándorlókontinenssé tennék Európát, a magyar embereknek joga van tudni ezekről - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok kihelyezett ülésének helyszínén, Balatonalmádiban.

A kormány reménykedik, hogy nagyobb lesz a kedv a gyermekvállalásra!

A 2010 óta elért gazdasági teljesítmény teszi lehetővé, hogy a költségvetés a családtámogatások területén egyre nagyobb feladatot vállaljon, és egyre több adórendszerbeli kedvezményt kapjanak azok, akik dolgoznak és gyermeket is nevelnek – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti...

DK: Jön a 15 ezer forintos BKV-bérlet és az 500 forintos jegy Tarlós gigamegszorítása miatt!

A Magyar Narancs információi szerint 19 milliárd forintot készül elvonni a Főváros a BKV-tól.

Nézőpont Intézet szerint az ellenzéki pártok nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat

A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki pártok a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat - mondta az intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Rendkívüli: Hirtelen Budapestre érkezett az európai ellenőrző bizottság a különbíróságok miatt!

Az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének delegációja, a Velencei Bizottság küldöttsége tegnap érkezett hazánkba annak érdekében, hogy megvizsgálja a közigazgatási bíróságok átalakítását.

Juszt László lerántja a leplet?!

Polt Péter válaszolt Vadai Ágnesnek.

Rágalom: Az MTVA vezérigazgatója szerint 23 millió forintos kárt okoztak a székházban az ellenzéki képviselők!

Papp Dániel Kövér László házelnöknek panaszolta el, hogy csak a megsérült kerítés és az ablakelemek cseréje meghaladta a kétmillió forintot A DK politikusa, Vadai Ágnes a Facebookon osztott meg egy levelet, melyet Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója írt Kövér László házelnöknek.

Homonnay Gergely keményen beszólt az egészségügyi államtitkárnőnek!

Ma van a rákellenes világnap A rák egy rohadt szemét dolog.

Puzsér Róbert kész vissza lépni Karácsony Gergely javára, sőt bíztatná is a Budapestieket, hogy rá szavazzanak!

„Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy Karácsony Gergely fogja megnyerni az előválasztás első fordulóját, a győzelem mértéke volt csak a kérdéses.

2021-től egy fillért sem kap Magyarország az EU-tól – nagy baj lehet belőle!

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön megszavazta annak a mechanizmusnak a létrehozását, amely alapján a jogállami feltételekhez kötik az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.

Az Európai Parlament Plenáris ülése Magyarország helyzetéről! (ÉLŐ)

Élő közvetítés az EP strasbourgi üléséről. Magyarország helyzete és Orbán Viktor. A Plenáris ülés europarl.europa.eu linken nézhető meg. ec.europa.eu linken Frans Timmermans beszéde.

Az ÁSZ vizsgálata szerint törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása, a két párt betartotta a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosította a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát.

Péterffy Attila: Pécsiek! Megbuktatjátok Pávát?

A Népszava készített egy interjút Péterffy Attilával, azzal független pécsi polgármesterjelölttel, aki a rabszolgatörvény elleni tüntetések során mutatkozott be a város nyilvánosságának.

Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekesektől

A baloldal soha nem állt a magyar családok mellé; Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekesektől - jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Komáromban.

Akcióban a Momentum!

Tegnap este a Momentum aktivistái festékfújós akcióval reagáltak arra, hogy az ügyészség szerint jogos volt képviselőkkel szembeni erőszak az MTVA székházban.

Rendkívüli: Őrizetbe vették Farkas Flórián...

Az Országos Roma Önkormányzat több tucat képviselőjét és családtagjait hallgatták ki a napokban gyanúsítottként, és az eljárás részeként „rabosították”is őket – írta hétfőn a Romnet.hu. A portál úgy tudja, a vesztegetési ügyben zajló eljárásban újabb 31 ember lett gyanúsított.

Szalai Piroska: A munkavállalók többsége nem elégedetlen és nem akarnak sztrájkolni!

A munkavállalók többsége nem akar sztrájkolni, nincs meg bennük az az elszántság, amely egy ilyen méretű tiltakozáshoz szükséges – véli Szalai Piroska az EMMI munkaügyi szakértője.

Rendkívüli: Pert indított az Esterházy család Magyarország kormánya ellen!

Pert indított az Esterházy család alapítványa a közel 100 millió euró értékű Esterházy-kincsek tulajdonjogáért, miután a magyar állam megsértette a családdal kötött korábbi egyezséget, írja az Index.

Hová lett Nikola Gruevszki?

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal nem adott tájékoztatást arról, jelenleg Magyarországon tartózkodik-e vagy sem Nikola Gruevszki köztörvényes bűncselekmény miatt elítélt volt macedón miniszterelnök.