Értekezlet a megye jegyzőinek

Több témában rendeztek tájékoztatót a megyeházán a térségben dolgozó jegyzők számára, a napirendek között még a minta menza programról is szó volt.

Egész estés produkciók és éves összefoglaló

Az ünnepek alatt és a két ünnep között sem áll meg az élet a Gyula Televízióban.

Kisminkelve, lesen állva: Spiritusz, Katával

Egy régi-új arc tűnik fel a decemberi Spirituszban: Tóth Kata, aki eddig a hírolvasást látta el páratlan heteken.

"Nyitva van az aranykapu..."

Ezzel a címmel nyitották meg kedd délután a megyei múzeumban a nem kis részt száz éves, vagy annál is régebbi gyermekjátékokból rendezett kiállítást.

Vegetarianizmusról tudományosan

Minél szigorúbban vegetáriánus valaki, annál jobban kell figyelnie az étrendjére, mert hiánybetegségek fenyegetik.

Fél évvel hamarabb jöhetnek a járások

Akár fél évvel hamarabb is létrehozhatják a járási rendszert – mondta Erdős Norbert a Gyula Tv 3Téma című műsorában, ahol az újjászerveződő oktatási rendszerről is szó volt.

Gedeon lett a legkövérebb

A legkövérebb lúd gazdája, Puskás Sándor idén Póstelekről érkezett.

Átadják a várszínházi díjakat

November 12-én este Budapesten a Tivoli Színházban adják át a Gyulai Várszínház 48. évadának művészeti díjait.

Geotermikus energia után kutatnak

Nem kevesebb, mint 65 millió forintot nyert Gyula városa és két partnere a geotermikus energia felhasználásnak lehetőségét kutató tanulmány elkészítésére.

Egyedülálló kápolna Kötegyánban

Építészetileg a világon egyedülálló a kötegyáni római katolikus kápolna.

Az EU jövőjéről tanácskoztak a fiatalok

Egy nemzetközi, fiatalok számára szervezett, de elismert szakembereket is felvonultató, lengyelországi konferencián vett részt a közelmúltban a Karácsonyi Gimnázium egy diákja, Szák Áron.

Bütüld be, mint Beckham!!

Salamon Ferenc háromszéki népművelő mutatta be a közelmúltban megjelent kötetét a Mogyoróssy könyvtárban.

Bekeményít a rendőrség és a közterületesek

Megszigorították a gépkocsival történő behajtást a gyulai sétálóutcára ahová elvileg eddig is csak az engedéllyel rendelkezők, és ők is csak meghatározott időben tehették ezt meg.

Amikor betelik a pohár...

A Gyula Tv Sorsforduló magazinjának következő része két fiatalembert mutat be, akik olyan mélységből jöttek vissza, ahonnan csak nagyon kevesen tudnak.

Két baleset a megyében

Könnyű sérülésekkel úszta meg egy motoros a péntek késő délutáni balesetet Békéscsabán, a Békési úton – tájékoztatta a Gyula Tv-t Albert István, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.