Saját zsebébe tette a jegyek árát a trükkös buszsofőr
Csalás és sikkasztás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy buszsofőrrel szemben, aki az utasoktól beszedett pénzt úgy titkolta el, hogy egy másik járatra szóló jegykiadó automatából adott ki jegyet, eltitkolva ezzel a bevételt a távolsági utakat szervező vállalattól.
Tarkón lőtte a szomszédját a kegyelemből szabadult férfi
Kegyelemből engedték el egy kecskeméti férfi életfogytig tartó büntetését, ám miután kikerült a börtönből, nem sokkal később tarkón lőtte szomszédját.
Halálos baleset történt Kecskemétnél
Halálos baleset történt Kecskemét közelében pénteken kora délután az 52-es főúton, amelyet a rendőrök a helyszínelés idejére teljesen lezártak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Rendőröket betegített meg fertőzött sajttal egy gazda
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a gazdával szemben, aki tehenészetében nem az előírásoknak megfelelően ellenőriztette a nyers tejet és a fertőzött tejből készült sajtja két évvel ezelőtt rendőrségi dolgozókat betegített...
Vádat emelhetnek a ballagó diákokat savval leöntő kecskeméti nő ellen
Négy fiatal és az őket búcsúztató pedagógus sérült meg tavaly júniusban, amikor maró anyaggal öntötték le őket egy kecskeméti ház ablakából.
Elkezdődött a halál-kamion per
2015. augusztus 26-án hajnalban egy embercsempész banda 71 menekültet zárt egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba.
Ketten meghaltak és hárman megsérültek egy balesetben Kecskemét és Lakitelek között
Ketten meghaltak és hárman megsérültek egy szombat éjszaka történt balesetben a 44-es főúton, Kecskemét és Lakitelek között – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Erőszakoskodott egy nővel – nagyon keresik a rendőrök
Kecskeméten támadott meg egy nőt a képen látható férfi hétfőn, a rendőrség nagyon szeretne elbeszélgetni vele.
Műfűszőnyeggel dobta fel a lopott lakókocsit a kecskeméti tolvaj
Egy kecskeméti cég telephelyéről loptak el egy lakókocsit még márciusban, most megkerült a tettes.
Komoly pusztítást végzett a kecskeméti robbanás
A második emeleti lakás lakója égési sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte kórházba. Az ötemeletes társasház harminc lakóját kikísérték, közülük hármat füstmérgezés gyanújával a mentők látták el.
Légpuskával puffantott le egy kutyát a kecskeméti fiú
Lőfegyverrel visszaélés bűntette és állatkínzás bűntette miatt állítanak hamarosan bíróság elé egy 19 éves fiút, aki rálőtt egy kutyára egy átalakított, engedély nélkül tartott légpuskával egy évvel ezelőtt.
Eltűnt egy 16 éves lány Kecskemétről
Csányi Melinda 16 éves kunszentmiklósi lakost keresi a rendőrség.
Pitbullt uszított haragosára a kecskeméti férfi
A kutya vezényszóra támadt, gazdája uszította.
Gyurcsány szerint új irányt szabhatnak a választások
A 2018-as választások alapvetően új irányt szabhatnak Magyarországnak, mivel az emberek többsége ma úgy gondolja, "nincs elég perspektíva ebben az országban" – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Kecskeméten.
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán
Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött kedd hajnalban az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, egy ember a helyszínen életét vesztette, az érintett szakaszt lezárták – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Halálos baleset történt Kecskemét és Nyárlőrinc között
Lesodródott az úttestről, majd egy fának ütközött egy személyautó kora este a 44-es főúton, Kecskemét és Nyárlőrinc között, a balesetben az autó vezetője életét vesztette – közölte a rendőrség honlapján.
Milliókat játszott el szerencsejátékon a bank pénzéből egy kecskeméti alkalmazott
Az egyik pénzintézet kecskeméti fiókjának alkalmazottja milliókat játszott el szerencsejátékon a bank pénzéből – írja a police.hu .
Tizenhét év után kerülhet börtönbe a kecskeméti cukrásznő feltételezett gyilkosa
Vádat emeltek aljas indokból elkövetett emberölés miatt egy negyvenéves férfi ellen, aki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint 1999-ben megerőszakolt, majd megfojtott egy fiatal nőt Kecskeméten. A vádlottat tavaly ősszel, a DNS-mintája alapján azonosították.
Talán tavasszal hazatér az Újpest
Jó esetben tavasszal már újra saját pályáján, a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja hazai mérkőzéseit az Újpest labdarúgócsapata, ám erre nem sok esélyt lát a klub ügyvezető igazgatója.
Érdemes volt kiengedni a börtönből: azonnal lopni ment a rab
Gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak egy férfit, akit néhány napra szabadságra engedtek a börtönből, de nem ment vissza, ehelyett két helyre is betört. Utóbbi kapcsán a napokban ítélték el, három év négy hónap fegyházat kapott lopás miatt.
Halálos baleset Kecskemét mellett
Egy ember meghalt szerda délután egy teherautó és egy személygépkocsi balesetében az M5-ös autópályán, Kecskemét határában – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Élvezeti cikkekkel seftelő áfacsalókat fogtak el
Főként csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Felrobbant valami egy kecskeméti családi házban
Robbanás történt egy kecskeméti családi ház melléképületében szerda reggel, egy embert kórházba vittek – közölte Kovács Andrea, a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Berobbant a mustgáz egy kecskeméti ház melléképületében
Robbanás történt egy kecskeméti családi ház melléképületében szerda reggel, egy embert kórházba vittek – közölte Kovács Andrea, a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Már lehet pályázni a "Matolcsy-egyetem" építésére
A Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. (KEDO Zrt.) közzétette a Pallasz Athéné Egyetem campusának első építési ütemére vonatkozó közbeszerzési felhívását – közölte az egyetem az MTI-vel csütörtökön. Az 5,5 hektáros fejlesztési terület átadása, a nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását követően, 2017. januárjában...
Halálos baleset történt Kecskemétnél
Kecskemét külterületén egy teherautó szerda hajnalban halálra gázolt egy kerékpárost – közölte honlapján a rendőrség.
Halálos baleset történt Kecskemétnél – fotók
Halálos baleset miatt lezárták a 44-es főutat Kecskemétnél – közölte a rendőrség kedd délután a honlapján.
'És megy a Gong!' - Ismét Fidesz közeli lesz a legnagyobb kereskedelmi rádió
Rövidesen a kecskeméti Gong rádió lesz Magyarország legnagyobb kereskedelmi rádiója, amennyiben november 9-én ténylegesen elhallgat a Class FM nevű, utolsó országos kereskedelmi adó. A Neo FM 2012-es elnémulása óta egyedül uralta a piacot, ám most a kormány párkáinak számító médiahatóság az ő életük fonalát is elvágja.
Elkapták a kecskeméti autókarcolós nőt
Egy 58 éves nő karcolt meg egy utcán parkoló autót Kecskeméten, még júniusban. A rendőrök a napokban fejezték be a nyomozást az ügyben – írja a police.hu .
Tovább bővít a Mercedes-gyár, amit a gonosz nemzetrontó Gyurcsány-kormány hozott az országba
A Mercedes-Benz megépíti második gyártókapacitását Kecskeméten, amely első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz – ezt közölte a német autógyártó pénteken.