Kormányzati titkolózás - Reakciók a tengerentúlon és nálunk

Miközben nálunk, mint a hétköznapok része szinte elfogadott a kormányzati titkolózás az „Államokban” még egy látszólag banális egészségi probléma elhallgatása is komoly felháborodást kelt.

A tanárhiányról, tárgyilagosan

Már a státusztörvény belengetése óta folyamatos a számháború a kormány és a pedagógus szakszervezetek között, közben szinte másodlagossá lettek a tragikus tanárhiány igazi okai mert mindenki szinte csak a számok bűvöletében él.

Mélyen hallgat a kormány arról, hogy mi hangzott el a szombati kormányülésen

A Nemzeti Pedagógus Kar jelenlévő elnöke sem mondott semmit az ülésről.

24.hu: Visszaütött a titkolozás a kínai vakcináknál

Kevesen bíznak benne, és akik megkapták, most azok se tudják, hogy tényleg véd-e a kínai vakcina. Szakértők szerint a vakcina 50 százalékos hatékonyság mellett is meg tudja védeni az embert a súlyos lefolyású koronavírustól.

Titkos karibi nyaralás miatt mondott le egy kanadai miniszter

Kanadában az év végével lemondott tisztségéről Ontario tartományi pénzügyminisztere. Rod Phillips a tartományára vonatkozó szigorú korlátozások ellenére elutazott egy eltitkolt karibi vakációra, ez került az állásába.

Megszólalt Szigliget lemondott polgármestere: bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben úgy érezzük, védtelenek vagyunk

Egy ország találgatja már több mint egy hete, mi vezethetett a szigligeti polgármester és vele együtt a teljes testület lemondásához, ami alighanem nem jelent egyet a helyi közéletből való kivonulással.

Kovács Zoltán: készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad

A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár újságíróknak kedden Budapesten.

Nem kérhet tízmilliókat a Posta a közérdekű adatokért

A Magyar Posta 67,8 millió forintért akarta kiadni azokat a dokumentumokat, amelyeket Tóth Bertalan MSZP-s képviselő közérdekű adatigényléssel kért ki.

Németh Szilárd eltitkolná a Magyar Posta szerződéseit

A Magyar Posta szerződéseinek nyilvánosságáról, pontosabban titkosításáról nyújtott be törvényjavaslatot Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.

Újabb trükk: titkolja a kormány az adósságszámokat

Titkolja az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az államadósság aktuális heti adatait, és nem mondja meg azt sem, hogy miért. Eddig keddenként és szerdánként közölték az előző hét pénteki állapotot, ám január óta nincs friss adat – írja a Világgazdaság.

Titkolja a kormány a századvégesek nevét, akik belenézhetnek az államtitkokba

Továbbra is titok, hogy kik tekinthetnek államtitokba a Századvégtől. Erről a Liberális Párt kérdezte a Belügyminisztériumot, de megtagadták a válaszadást. – számol be a hirtv.hu

Semmi közötök hozzá, parasztok! – A csirkefarhát napi árfolyama és az információ szabadsága

Most itt az újabb szög a demokrácia koporsóján: az információhoz való jog totális korlátozása. Igen, feleim, ezért tényleg érdemes volt rendszert váltani.

Balsejtelem a ködben

Vészterhes idők jöttek el miránk, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, álladalmunk szekere vulkán fölött hajózik, és míg mi vígan ropjuk a kállai kettőst a kocsi báltermében, Áder János titokzatos bejelentésre készül az éji homályban.

A hisztérikus zöldszemű szörny

Féltékeny vagyok?