Propeller
Szijjártó kijelentette: így lehet lezárni a háborút
Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pilisen.
Ezrével jelentkeznek át a válsztók a következő választásokra – Mi lesz itt?
A határidő lejárta előtt két és fél héttel már több mint húszezren jelezték, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási kívánnak szavazni – derült ki a Nemzeti Választási Iroda honlapjának adataiból.
Kocsis Máté: nyolcvan éve nem látott háborús készülődés van
A június 9-i választás arról szól, hogy Európában legyen újra végre béke, ne a háborús retorika uraljon mindent, a békepárti településvezetők pedig segíthetik ezeket a törekvéseket – mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Szigetváron.
Dobrev Klára kifakadt: nekem egyetlenegy ellenfelem van, de az kérlelhetetlenül
Az ellenzéknek meg kell ismételnie 2019. októberi sikerét, azaz az ellenzéki pártoknak nem egymást kell legyőzniük, hanem Orbán Viktort és rendszerét – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a DK, az MSZP és a Párbeszéd választási fórumán hétfőn Nyíregyházán.
Itt szakítja meg az eső a napsütést – Érdemes esernyővel készülni
Hazánk nagy részén derült lesz az ég, azonban a nyugati, délnyugati részeken felhős marad az idő, de reggelre ott is fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet.
Orbán ledobta a humorbombát: "Küzdősport kedvelőknek"
Orbán erőteljesen reklámozza új Orbán kontra Soros című könyvét. Viccesre vette a figurát.
Német politikusok NATO-országok területéről lövetnék le az Ukrajnát támadó orosz rakétákat
A megdöbbemtő javaslat szerint főként Lengyelország és Románia területéről lehetne légvédelmi rakétákat kilőni, ha biztosra vehető, hogy a támadó orosz fegyver Ukrajna létfontosságú létesítményeit célozta meg. Kérdés, hogyan reagálna minderre a Kreml.
Bekeményít az EU az egyik legnépszerűbb szállásfoglaló oldallal szemben – Milyen hatással lesz a felhasználókra?
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.com-ot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek méretüknél fogva szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak.
Orbán "fülkeforradalomnak nevezett csúfsága nyilvánvalóan meg fog bukni"- Durva bírálat érkezett a kormánnyal szemben
“A rendszerváltozás zavaros éveire utal az alkalmatlanság, mellyel a kormány igyekszik kézben tartani a folyamatokat és tervezni” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán. Szerinte a fülkeforradalomnak nevezett „csúfság” bukásra van ítélve.
Súlyos jogsértést követ el hazánk az olasz antifa aktivista nővel szemben?
Ilaria Salis apja teljesen kikelt magából.
Videó – Elaludt a sofőr, a kamionnal mindent letarolt az M1-esen
Képtelenség volt irányítani a kamiont, hiszen a sofőr és az utasa is elaludt.
Vészjósló: a COVID semmiség volt ahhoz képest, ami most következik
Dame Sally Davies professzor, Anglia korábbi tisztifőorvosa vészharangot kongatott a szuperbaktériumok miatt.
"Gondolom, valami honpolgár, nem válaszolunk neki" – Kínos baki az MTVA-nál, véletlenül nézőjüknek is elküldték azt az e-mailt, amit nem neki szántak
„Gondolom, valami honpolgár. Nem válaszolunk neki” – ezt a reakciót kapta egy, az EP-vita iránt érdeklődő néző, amikor írt az MTVA-nak.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, Kövér Lászlónak kellett beavatkozni – Így tett rendet a házelnök
A kínai elnök budapesti látogatásáról, az iskolai kampányolásról és a gyermekvédelemről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A jobbikos Lukács László György a kínai elnök múlt heti budapesti látogatása kapcsán bírálta a kormányt. Erre reagált Dömötör Csaba államtitkár, ám válaszát a jobbikos...
“Hajmeresztő látvány” az M30-ason: Forgalommal szemben hajtott kilométereken át egy lengyel kamionos
Sávot és irányt is tévesztett az a lengyel kamionos, aki néhány kilométer hosszan forgalommal szemben haladt az M30-as sztrádán április 30-án – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Kemény kritika érkezett: "Diplomáciai szájrapuszit" váltott Kínával az Orbán-kormány
A Jobbik szerint "diplomáciai szájrapuszit" váltott Kínával a kormány.
Elképesztő képsorok: Öt kilométer magasra tört ki az indonéziai Ibu vulkán
Öt kilométer magas szürke hamufelhőt kilövellve ma reggel ismét kitört az indonéziai Halmahera szigeten álló Ibu vulkán – közölte az indonéz Vulkanológiai és Földtani Veszélyelhárító Központ (PVMBG).
"Karácsony Gergely a Blaha vécéjében bujkál?" – Ott kezdték el keresni a főpolgármestert – videó
„Hahó, Főpolgármester úr!” – Szentkirályi Alexandra a Blaha Lujza téri vécében kereste Karácsony Gergelyt.
Orbán Viktor mind az öt gyerekének vett ebből egyet – Mutatjuk, mi az!
Orbán Viktor minden gyerekének vett egy rétest kampányjáró körútja új állomásán.
Fordulat az „Ördög ügyvédje” ügyben: Bűnösnek mondták ki Czeglédy Csabát
Bűnösnek találták Czeglédy Csabát az „Ördög ügyvédje” ügyben. Az eljárás Borkai Zsolt egykori fideszes győri polgármester szexvideóinak 2019-es nyilvánosságra hozatala miatt indult, szokatlan fordulatok után jutott el a bírósági tárgyalásig, amelyben Czeglédyt a videók nyilvánosságra hozatalával vádolják. Az...
Olyat lépett a közmédia, amire hosszú évek óta nem volt példa – Itt vannak a részletek!
Bizonyos feltételek teljesülése esetén a meghatározó politikai erők vezetői készek részt venni a vitán.
Kihalhatnak a szamarak, a kínaiak legújabb őrülete miatt – ezt főznek belőlük
Egy tévésorozat miatt jött az új divat, gyógyító erőt tulajdonítanak a belőlük főzött zselatinnak.
Hűtőszekrénnyel a hátán futotta le ez a férfi a maratont – csúcsot döntött – videó
27,7 kilogrammos hűtővel a hátán futotta le Samu Taina tűzoltó a 42,195 kilométeres távot.
Disznók ellen veti be az olasz hadsereget Giorgia Meloni
A mintegy másfél millió szabadon garázdálkodó vaddisznó a sertéspestist hurcolhatja magával, így veszélyezteti a 8,2 milliárd euró értékű sertéságazatot.
Eldurvult a helyzet Rómában, személyesen Ferenc pápát támadják
Nagyon eldurvult a helyzet a Vatikáni Múzeumban. Az alkalmazottak szerint méltatlanok a munkakörülmények, ezért perelni akarják a pápát.
A Fidesz a kormány covid-hírlevelét használja a kampányban
A kormány covid-hírlevelére feliratkozók mind kaptak a Fidesztől kampányüzenetet, melyben Moszkva-párti, NATO-ellenes háborús „információ” jelent meg.
Rács mögé dugták a szegedi politikust, amíg el nem ment a kínai elnök
Szabó Bálint szegedi polgármester-jelölt trombitálással próbálta megzavarni a tárgyalások helyszínét, a rendőrök elfogták és rács mögé tették egész addig, amíg a kínai elnök gépe fel nem szállt. A politikusnak korábban Orbán Viktor konvojával gyűlt meg a baja.
Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak
A számítások szerint a magyarok évente 200 milliárd forintot fizetnek ki számla nélkül elvégzett építőipari szakmunkákra, így a költségvetés évi 75 milliárd forinttól esik el.
Ilyen még nem volt, Orbán Viktor elbizonytalanodott: "Ha az Áder látna, most kritizálna, hogy nem így kell" – videó
"Ha az Áder látná, most kritizálna, hogy nem így kell” – mondta a miniszterelnök, miközben éppen kihúzott egy keszeget a vízből. A kommentelők arra kíváncsiak, van-e horgászengedélye.
Hihetetlen, hogy mit közöltek a polgármester-jelöltekről – mindenhol ott a politikai pedofília
Virágzik a politikai pedofília, vagyis az, hogy polgármester-jelöltek gyerekekkel – esetleg a saját gyerekeikkel – tudatosan kampányolnak. A fideszes politikusok ebben élen járnak.