Sede

Csúfosan megbukott a tévésorozat, ezért teletömték Jáksó zsebét

85 millió forintot fizetett ki az MTVA a Marslakók Produkciós Kft-nek, azt követően, hogy a céggel tavaly augusztusban felbontották a Marslakók című szappanopera gyártásáról szóló szerződést - derül ki azokból szerződésekből, amelyeket nyilvánosságra hoztak a közszolgálati csatornákat működtető alap honlapján.

Bilincs kattan vagy csak leváltás lesz az Orgoványi Takarékszövetkezetnél?

Nincs túl rózsás helyzetben az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet.

Dózerekkel takarítják el a cigánygettót

Nehézgépekkel takarítják ki Európa egyik legnagyobb cigánygettóját, a kassai Lunyík IX-es lakótelepet, ahol tarthatatlan állapotok alakultak ki: több emelet magas szeméthegyek gyűltek össze és olyan mértékű járványveszély van, hogy az már a telep határain kívül is aggasztó.

12 fekete erőszakolt meg két nőt a „korlátlan lehetőségek hazájában”

A 24 és 32 éves áldozatot egy philadelphiai parkban támadta meg egy csapat fiatalkorú, majd mindkettőt szexuálisan bántalmazták.

„Ez a hely Európa Mexikója” - Magyarországot köpködi egy amerikai turista

Barátságtalan, papucsos emberek, rohadó házak, lehúzás - írta a The Backpacker című utazási oldalon a Turizmus Online szerint egy fiatal amerikai turista, akinek az írása hamar elterjedt a Facebook magyar felhasználói között is.

A Fidesz csókosaira költi a kormány a költségvetési tartalékot is

Szinte nem múlik el hét, hogy ne költene a kormány a rendkívüli tartalékból: legutóbb az augusztus 1-jei kormányülés osztott szét újabb 15 milliárdot.

Takarékszövetkezetek: elkezdődik a teljeskörű átvilágítás, aztán jön a nagytakarítás

A Pesti Riport értesülése szerint a jelenlegi takarékszövetkezeti vezetők eltávolítását a közeljövőben kezdődő „teljeskörű átvilágítás” alapozhatja meg.

Mese a vezérről, aki éheztette a népét, de stadionokra nem sajnálta a pénzt

Történt egyszer, hogy az újkor hajnalán egy kis kelet-európai ország élére új vezető került.

Dubaji prostiügyben hallgatták ki az RTL Klub „sztárját”

A nagy sikerrel futó Éjjel-nappal Budapest Zsófiját tanúként idézte be a rendőrség.

Nagyot bukott a Fidesz Nyírbátorban: a kormánypárt leváltható

A függetlenként induló, az MSZP támogatását élvező Baracsi Balázs János nyerte meg a vasárnap megtartott időközi képviselőválasztást Nyírbátor 6-os számú választókerületében.

„A Fideszben megfélemlítik, egzisztenciálisan fenyegetik a képviselőket”

Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke elmondta: tudják, hogy „a Fideszben általános az, hogy megfélemlítik a saját képviselőiket, megfenyegetik őket akár egzisztenciálisan is”. Az Együtt-PM szövetség számára elfogadhatatlan, hogy „Kövér László házelnök gyenge idegzetű pedellus módjára személyes szabadságharcot vív a...

Őssejtbotrány: a szaúdi király venné meg Seffer találmányát

Csalás miatt áll bíróság elé dr.

Andy Vajna védett tanú az őssejtbotrányban!

A Pesti Riport információja szerint létezik egy úgynevezett védett tanú az őssejtbotrányként elhíresült büntetőperben - amelyben többek között Fásy Ádám médiaszemélyiség és Pákh Imre világhírű műgyűjtő is vádlottként szerepel -, aki a ügyészség álláspontját hivatott erősíteni.

Pénzügyi piramist építenek Orbánék: több takarékszövetkezeti vezetőnek is kinéz a bilincs

A következő hónapokban a takarékszövetkezetek jelenlegi vezetőinek mintegy 90 százalékát készülnek eltávolítani pozíciójából.

Kínos: egy férfi fenékhez közelít a siófoki futballista nyelve (18+)

A DVTK korábbi, a Siófok jelenlegi játékosa egy férfi hátsót készül megnyalni egy róla a neten keringő képen.

Összeverekedett két Fradi-játékos!

A fradimob.hu írása szerint a Videoton elleni vesztes meccs után összeverekedett a Ferencváros kapusa, Jova Levente, valamint szerb csapattársa, Vladan Csukics.

A munkanélküli Szebeni István már nem tud tankolni az autójába

Szebeni Istvánt nagyon megviselte, hogy a köztévé híradójából távoznia kellett az ominózus káromkodós bejátszás után.

Pintér Sándor „megbízásából” követelt százmilliókat vállalkozóktól

Egy férfi - magát Pintér Sándor belügyminiszter megbízottjának titulálva - vállalkozóktól saját részére összesen 60 millió forint, a részéről megjelölt vállalkozásnak pedig összesen 300 millió forint megfizetését kérte - a vállalkozók nem fizettek.

Fásy lánya orvos lesz - vagy cukrász

Fásy Ádám kislánya, Zsüliett évek óta magántanulóként folytatja tanulmányait, mivel a rendszeres iskolába járás összeegyeztethetetlen volt a fellépésekkel.

Elszámította magát Bajnai: kosarat kapott az MSZP-től

Az osztrák Die Presse című lapban megjelent írásában a vezető konzervatív újság tudósítója úgy látja, hogy Bajnai Gordon „elszámította magát”, a volt miniszterelnöknek alig van már esélye arra, hogy a 2014-es választásokon egy baloldali pártszövetség listavezetője legyen.

Ilyen a Nemzeti Dohánybolt Ozorán

Így oldották meg „okosba” a trafikkérdést az ozorai fesztiválon. „A legszebb benne, hogy csak azért téglázták le az egyik oldalát, mert az előírás szerint a Nemzeti Dohányboltnak négy fala kell, hogy legyen” - küldte be a képet a szegény ember trafikjáról egy olvasó.

Fásy 100 ezer dollárt fektetett az őssejtbotrányba keveredett cégbe

Fásy és ügyvédje 2009-ben és 2012-ben azzal kürtölte tele a médiát, hogy a mulatós az égvilágon semmit nem tudott az IRM Zrt. működéséről, ártatlan, mint a ma született bárányka és megdöbbent a botrányon…

Fásy nem nyugszik, míg börtönbe nem juttatja az ismert sebészt

A Pesti Riport birtokába jutott titkosszolgálati lehallgatási jegyzőkönyvek tanúsága szerint Fásy Ádám hazudott, félrevezette a közvéleményt, amikor tavaly a TV2 Frizbi című műsorában azt állította: „azt sem tudta, miről van szó” abban a bűnügyben, amelynek most negyedrendű vádlottja.

Rendőr és fodrásza futtatta a prostit

Két hónapig futtatott egy prostituáltat egy szegedi rendőr és egy fodrász.

Nyálas reklámcikk a Blikkben Orbánról: „a szipogás az asszonyok dolga”

Férjhez adja legidősebb lányát, Ráhelt a miniszterelnök.

Havi 670 ezret kap 15 perces telefonos tanácsadásért az egykori vízilabdázó

A Demokratikus Koalíció (DK) képviselője azt követően fordult kérdésével Polt Péterhez, hogy kiderült, a Miniszterelnökség áprilisban tanácsadóként szerződtette Kárpáti György volt vízilabdázót.

„Jó erkölcs”: a Fővárosi Főügyészség előtt a képviselők kivégzésének szorgalmazója

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint az Országos Választási Bizottság egyik korábbi, egy népszavazási beadványozóval szembeni feljelentését a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészséghez továbbította.

Jézus keresztre feszítése miatt perli Izraelt egy ügyvéd

Egy Dola Indidis nevű kenyai jogász Jézus Krisztus perének újratárgyalását kéri a hágai nemzetközi bíróságtól és a keresztre feszítés miatt pert indítana Tiberius római császár, Poncius Pilátus helytartó, Heródes júdeai király, a zsidó vének tanácsa, Izrael és az olasz állam ellen.

A szocialisták meghálálták Werbernek a sikeres választási kampányt

Egy furcsa megbízási szerződés fellebbenti a fátylat arról, hogyan hálálták meg - legalábbis részben - a szocialisták Ron Werbernek, a párt izraeli kampánytanácsadójának a munkáját 2002-ben, a győztes választások után.

Döbbenet: polikusfeleség és volt szépségkirálynő futtatott lányokat

Lezárult a nyomozás az úgynevezett Dubaj-ügyben.