Sede

Az MSZP sporttagozatának elnöke a kamunak látszó honlap tulajdonosa

A bajai hamisított videófelvétel ügyében felmerült egy honlap, a www.sporttagozat.hu, amely ránézésre erősen MSZP-közelinek tűnik, azonban nem található rajta sem impresszum, sem elérhetőség, ami egyértelműen azt igazolná, hogy valóban az MSZP-hez kötődő weblapról van szó - írta az atv.hu.

Botrány! Szabálytalanul rúgták ki Kozmát Újpestről!

Érik az újabb botrány Újpesten: csúnyán elbántak Kozma István vezetőedzővel, miután a szakmai munkáért valójában felelős belga Marc Leliévre lemondott posztjáról.

Végleg kiadták Gyurcsány útját Mesterházyék

A baloldali széthúzás péntekre odáig fajult, hogy Mesterházy és Bajnai közös közleményben nyilvánította lezártnak az ellenzéki tárgyalásokat.

Bizarr: Vizoviczki dj-je trenírozza Kósa Lajos lányait

A Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere, Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolya Szövetség elnöki teendőit is ellátja.

A KDNP-s Seszták Miklós bejelentette a választások időpontját!

Áder János köztársasági elnök ugyan még nem hirdette ki a pontos időpontot, Seszták azonban a parlamentben a szocialista Kovács Tibor felszólalására reagálva azt mondta: „Magyarország jobban teljesít. Van, akinek ez nem tetszik, de a tény, az tény, hogy ki hogy minősíti, azt természetesen, azt gondolom, 2014. április 6-án...

A miniszter állítása szerint mindenféle botrány nélkül indult el az e-útdíj rendszer

A nemzeti fejlesztési miniszter tízes skálán tízesre értékelte az e-útdíj rendszert.

Baloldali október 23.: gyengécske lepkefing

A baloldalon, október 23-án Gyurcsányon kívül senki sem tudta tűzbe hozni a néhány ezer résztvevőt.

Milliárdos csalás gyanúja miatt függesztették fel a miskolci kórház igazgatóját?

Vajon miért foglaltak le idén teherautónyi iratot a borsodi kórházban, és miért függesztették fel valójában Csiba Gábort a kórházigazgatói székből?

Elhitte, hogy a lány 13 éves, ezért engedett a zsarolásnak

Megfoghatta a nemi szervét egy cigánylánynak, akiről utólag azt állították, hogy még gyermekkorú.

Jobb, ha nem tudjuk, honnan vándoroltak pénzek az MSZP-hez

„Én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk” - ezt mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Újságírók Országos Szövetsége belpolitikai szakosztályának pódiumbeszélgetésén, tegnap este, de a korábbi szocialista pártfinanszírozásról...

Urbán Flórián: „Szalai teleszart zokniként sétálgatott”

Szalai Ádám kifakadt a magyar válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtezője előtti sajtótájékoztatóján. A német Schalke támadója szerint a magyar szurkolók tizenöt-húsz éve át vannak verve, ugyanis olyan célokat fogalmaznak meg, amelyek nem reálisak.

Devecseri: Nem játszottam rosszul - az év nyilatkozata

A 23 éves Devecseri Szilárd megtörte a csendet, mert annyival nem érte be, hogy az öngólját szilveszterig még nagyon sokat fogják ismételni - szórakoztató célzattal.

Csányinak is mennie kell!

A hollandoktól elszenvedett megalázó vereséget követően Csányi Sándor MLSZ-elnök elfogadta Egervári Sándor szövetségi „kapitány” lemondását.

Gyurcsány: Széles elkérte tőlem az M2-t a lányának

"Széles Gábor csak a közjót akarja. Akkor is csak a közjóért kívánt szót emelni, amikor miniszterelnökségem idején egy négyszemközti beszélgetésen arról beszélt, hogy a lánya vagy a menye (?) számára meg szeretné kapni az MTV2 frekvenciáját.

Megnősült az aranylabdás női futballista!

Feleségül vette válogatott- és klubbeli csapattársát Abby Wambach, a 2012-es év női aranylabdás futballistája.

Hernádi: „az olajbiznisz nem szutykosabb, mint a gyógyszeripar”

A beszélgetésben szóba került a gigantikus pénzeket mozgató energetika körüli általános korrupciós gyanú. Hernádi erre azt mondta: „értem, hogy az olajbiznisz már ránézésre is szutykos, de nem gondolom, hogy fertőzöttebb lenne, mint a patyolattiszta laboratóriumokkal azonosított gyógyszeripar”.

Több mint 8 millióba került eddig Navracsics kabalája

Csak idén 824 ezer forintot fizetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egy élő kabalafiguráért: a hivatalos indoklás szerint azért, hogy egy statiszta által megszemélyesített emberke „a jog világával barátkoztassa a gyerekeket”. A kabalafigurát „találóan” KIMI-nek nevezték el kiötlői, és nem keveset...

Gyanús: hogyan tudták két és fél hónap alatt kiépíteni a magyar e-útdíj rendszert?

Látogatókat kapnak Brüsszelből az elektronikus útdíjrendszer fejlesztői. Az Európai Bizottság (EB) közlekedési főigazgatósága, a HU-GO műszaki megoldásaival szeretne megismerkedni.

Összerugdosták a szerencsétlenkedő rendőröket az érdi banditák

Összesen 15 évnyi börtönbüntetést osztott ki - nem jogerősen - a Budapest Környéki Törvényszék arra a négytagú bandára, melynek tagjai egy közúti intézkedés során brutálisan rátámadtak a velük szemben intézkedő rendőrökre 2011 októberében, Érden.

Demokrácia van: éjjel nem szabad zavarni a sorozatgyilkos urakat

Nagybevásárlást tartott Rostás Elemér (51) és fia, Henrik (26) egy családtagja a szökés előtt pár órával - mondták a helyiek, akik szerint már ekkor a menekülésre készült a két sorozatgyilkos cigány. Négy nappal az ároktői bandatagok lelépése után még mindig rejtély, hová lettek Rostásék.

10 milliárd a semmire: visszavonták a gyanús cégek támogatását

Visszavont 10,3 milliárd forint uniós pályázati támogatást az NFÜ, miután a megbízott cégek 9-10 hónapja késtek a szélessávú hálózati fejlesztések megkezdésével.

Ötéves kislányát zaklathatta szexuálisan az SZDSZ volt politikusa?

Ez év májusában az egyik bulvárlapban megjelent egy cikk, amely arról számolt be, hogy egy apa szexuálisan molesztálhatta ötéves kislányát.

Melléfogás: nem az elfogott kamasz verte meg a biciklis fiút

Mégsem az a fiú verte meg a 13 éves biciklis fiút múlt szombaton a XVII.

FTC: Adams állapota továbbra is válságos, életveszélyes

A Ferencváros közleményben erősítette meg, hogy a szerdán szívinfarktust kapó futballistájuk, a 22 éves Akeem Adams állapota továbbra is válságos, életveszélyes, az orvosok mindent megtesznek, hogy életben tartsák, amiért háláját fejezi ki a klub.

Takarékszövetkezeti vezetők ellen indulnak büntetőeljárások

A nem végleges adatok szerint a soltvadkerti takarékszövetkezetnél 17 milliárd forint - szinte behajthatatlan - rossz hitelkihelyezés történt.

Andy Vajna felesége miatt magyarázkodik

Nemrég derült ki, hogy Andy Vajna fiatal felesége, Vajna Tímea is játszik a Magyarországon készülő, Hercules: The Thracian Wars című hollywoodi produkcióban. Vajna azt mondja: az egészhez semmi köze.

Takarékszövetkezeti vezetők ellen indulnak büntetőeljárások

A közelmúltban fedezetelvonás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély, mert a soltvadkerti takarékszövetkezettől a végelszámolás megkezdése előtt mintegy 4 milliárd forint jó hitel került át - gyanús engedményezési szerződésekkel - hat takarékszövetkezethez. A soltvadkerti takarékszövetkezettől...

Fiatal lányok szexuális szolgáltatásait vette igénybe a szeretőt is tartó idős diplomata!

Diplomáciai pályán tevékenykedik, és az országos médiában is érdekeltséggel rendelkezik az a 70 év körüli férfi, aki - anyagi ellenszolgáltatás fejében - rendszeresen fiatal lányokkal létesített alkalmi szexuális kapcsolatot.

Nem engedélyezett pszichiátriai szerek a gyerekeknek

Egy osztrák rádióadó a napokban figyelemfelkeltő interjút sugárzott a gyermekeknek adott pszichiátriai szerekről: az interjúban elhangzottak szerint sokszor úgy írnak fel ilyen szereket, hogy azok gyermekek számára nem is engedélyezettek - ezt egy nyilatkozó gyermekpszichiáter is megerősítette.

Orbán kedvenc gázszerelője iszappal árasztja el Esztergomot

Iszapömléssel kezdődik a Sárdobálás 2014: Sokadszorra is egy közeli hulladéktárolóból kimosott iszap öntötte el az esztergomi Sátorkői út környkét - fogalmaz közleményében az Együtt 2014-PM.