manócska12

Ami helyett tudunk jobbat: második rész

Korábban már említést tettünk néhány kevésbé ajánlott konditermes gyakorlatról.

Ami helyett tudunk jobbat

Kevésbé ajánlott konditermi gyakorlatok

A gerinc betegségei

Tudj meg többet a degeneratív gerinc betegségekről, az ágyéki gerincszakasz degeneratív elváltozásairól és a discus hernia-ról, azaz a porckorong sérvről!

Ételek a gyönyörű bőrért

Arra, hogy az egészséges és szép bőr megőrzésének a titka jóval több embert foglalkoztat, mint ahányan beismerik, a virágzó kozmetikai ipar az egyértelmű bizonyíték.

Focista fizetések

A therichest.org jóvoltából most kiderül, hogy a 2010 májusától számított egy év alatt, melyik külföldi sztár-futballista rúgta össze magának a legnagyobb vagyont.

„Ez egy kemény hely lesz”

„Aki nagyot mer álmodni, egy lépéssel mindig közelebb áll a beteljesülés lehetőségéhez, mint az, aki féli megismerni saját céljait.”

Az Oscar-Gála pszichológus szemmel

A különböző filmes díjkiosztókra, különösen az Oscarra, általában még azok is felkapják a fejüket, akik az elmúlt években egyetlen filmet sem láttak.

Hatással van a migrén a lelki egészségre

Nemrég látott napvilágot az orvostudomány első nagyobb lélegzetű kutatása, mely a migrén és a depresszió kialakulásának a kapcsolatát vizsgálja.

Vasald szét a kalóriákat!

A health.discovery.com nemrég összeállított egy listát, azokról a cselekvéseinkről, melyek nemcsak mindennapi életünk állandó részesei, de ha sokáig csináljuk őket, még fogyhatunk is tőlük.

A kötélhúzás titokzatos világa

A nemrégiben megalakult Magyar Tug of War Sport Egyesület elnöke a kötélhúzásnak egy olyan kultúrájával ismertet meg bennünket, melyről eddig az itthoni közönség nem sokat hallhatott, továbbá bepillantást nyerhetünk abba is, hogy milyen szkepticizmussal és nehézségekkel kell megküzdenie egy magyar sportolni vágyónak külföldön,...

5 természetes karcsúsító

Előző cikkemben a táplálék-kiegészítők világának „sokszínűségéről” írtam.

Átléptünk a Halak jegyébe

Február 19-től március 20-áig a Nap a Halak jegyében folytatja égi útját.

Top 12 kalóriaégető sportág

Rengetegen vannak, akik elsősorban a jobb külső vagy fogyás reményében teszik le a voksukat valamelyik sportág mellett.

Ütni vagy nem ütni

Az ütni vagy nem ütni kérdés sok szülőnek okoz dilemmát.

Kampány az elhízás ellen

Rengeteg egészséges életmódra motiváló kezdeményezést láthattunk már.

Orvosság a spájzból

Annak ellenére, hogy már február közepe van a hideg, a rossz idő és ezekkel együtt a jókora esély egy esetleges meghűlésre még mindig itt van a nyakunkon.

kiegészítők titokzatos világa

Akár csak a gyógyszeripar, úgy virágzik manapság a táplálék-kiegészítőket gyártó cégek üzlete is szerte a világon.

Mennyit ér egy amerikai hajrá lány?

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az általános elképzeléssel ellentétben, mennyire kemény munka áll a pompon lányok teljesítménye mögött.

Testtartást javító speciális gyakorlatok

Út az egyenes háthoz!

Őrizd szíved egészségét!

Mit tennél, ha néhány igen egyszerű dolog betartásával megelőzhetnéd azt, hogy szívednek később valami baja legyen?

Így öli meg a facebook a párkapcsolatod

Épp fontos egészséggel kapcsolatos hírek után keresgéltem a neten, mikor a health.discovery.com oldalán belebotlottam egy írásba arról, hogy hogyan tehetjük tönkre a facebook segítségével a még csak bimbózó vagy akár a már jó ideje meglévő párkapcsolatunkat.

Légy optimista!

Egy jelenleg is zajló kutatás, mely során a pozitív hozzáállással, rugalmassággal és annak rejtélyes okaival foglalkoznak, hogy míg egyesek könnyen lehangolódnak, addig mások a legnehezebb helyzetekben is megőrzik optimizmusukat.

Akik sosem lehangoltak…

Életünk során rengeteg stresszes, felzaklató hatás ér bennünket, melyekre mind-mind másként reagálunk.

Sherlock Holmes: a harc művésze

A világ talán - joggal mondhatjuk - leghíresebb detektívje az Arthur Conan Doyle által 1887-ben életre hívott Sherlock Holmes, aki bámulatos logikájával, nem éppen hétköznapi személyiségével a mai napig lebilincseli a közönséget.

Az ölelés pszichológiája

„A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.” Paulo Coelho

De mi az a reuma?

Sokat hallottam már ezt a szót, mégsem értettem pontosan sohasem mit jelent.

A probléma oka: túledzettség

Gyengének, levertnek érzed magad?

Érvek a csoportos mozgás mellett

Rengetegen ódzkodunk attól, hogy részesei legyünk egy kisebb vagy nagyobb létszámú csoportban zajló edzésnek.

Miért jó gyerekkorban elkezdeni a vívást?

A vívás olyan sport, amelyet érdemes elkezdeni már 9-10 éves korban, mivel ekkor a gyerekek már fejlettek annyira, hogy beléjük lehessen „vésni„ a vívóalapokat , amik a legfontosabb elemei a vívásnak.

A világ legfurcsább versenyei: 2. rész

Sokan a futást a világ legunalmasabb sportjának tartják.