Gyámság alá helyeztette volna szüleit Sneider Tamás, a Jobbik országos listájának kilencedik helyén álló politikus két és fél évvel ezelőtt, mivel pénzügyi vitába keveredett velük. A szülők elmondása alapján a vita egy 8,5 milliós elszámolás kapcsán kezdődött, és Sneider így próbálta elkerülni a polgári pert, amely még napjainkban is zajlik. Sneider Tamás az üggyel kapcsolatban csak annyit mondott lapunknak: ez egy családi tragédia, amellyel kapcsolatban nem nyilatkozik. 2007. szeptember 4-én Sneider Tamás – aki jelenleg a Jobbik Magyarországért Mozgalom egri jelöltje és a párt országos listájának a kilencedik, biztos bejutó helyét foglalja el – keresetet nyújtott be a Füzesabonyi Városi Bírósághoz. Sneider beadványában arra kérte a bíróságot, hogy szüleit (Sneider Lászlót és Sneider Lászlónét) helyezze cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá. A felperes indoklásában úgy fogalmazott, hogy édesanyjának megromlott egészségi állapota olyan pszichés állapotot eredményezett, amely érthetetlen dühkitöréseket, idegösszeomlást okozott nála. Sneider szerint a helyzetet súlyosbította, hogy közös családi gazdaságuk is csődbe jutott fölösleges pénzkiadások miatt. A beadványban szerepel, hogy édesanyja 2007. májusában gyilkosságot kísérelt meg a felperes ellen. Sneider mindezen tények figyelembevételével kérte szülei gondnokság alá helyezését, mivel ezek a tények és magatartásbeli problémák „komoly aggályokat keltettek benne szüleinek az ügyek viteléhez való belátási képességét illetően”. Sneider életrajza szerint jelenleg is közös családi gazdaságukban dolgozik, amelyet 2002-ben indítottak és szőlőgazdálkodással foglalkozik. Ezt követően a füzesabonyi bíróság elrendelte az alperesek igazságügyi pszichiátriai vizsgálatát.

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr.luigilongo60
Ez a fószer milyen egy undorító féreg.Ilyet művel a szüleivel.
Ilyen aljadékokból fog állni az új palamenti párt?
De jó lesz nekünk.
barew7
Csak gratulálni tudok a bal és jobboldalról jövő EGYFORMA INTENZÍTÁSÚ, BÁRGYUBBNÁL BÁRGYUBB rágalmazómeséknek, amelyek természetesen csak akkor
hihetők, ha nem lóg ki több métert a "lóláb". Természetesen nyertese is van a történetnek, mégpedig a vádolt fél. Ezek a szánalmas bepróbálkozások semmi mást nem bizonyítanak, mint azt, hogy igazi lejárató fogást a jobbikon nemigen lehet venni!
szaboria
ú@barew7: Elolvastad te egyáltalán ezt az intertjút,mert ez interjú volt ahol mindkét fél nyilatkozik .
bigyibogyo
@szaboria: Nem szokta elolvasni a cikkeket :)
szaboria
@bigyibogyo: Ja igy lehet vélemyénye valamiről azt hiszi.
varadipal
@barew7: Régi, de igaz mondás: Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A bárgyúságról meg annyit, hogy azt összetévesztetted a csőlátással. Ha igazi bárgyút akarsz látni, fordulj bizalommal a fürdőszobatükörhöz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.