Gyámság alá helyeztette volna szüleit Sneider Tamás, a Jobbik országos listájának kilencedik helyén álló politikus két és fél évvel ezelőtt, mivel pénzügyi vitába keveredett velük. A szülők elmondása alapján a vita egy 8,5 milliós elszámolás kapcsán kezdődött, és Sneider így próbálta elkerülni a polgári pert, amely még napjainkban is zajlik. Sneider Tamás az üggyel kapcsolatban csak annyit mondott lapunknak: ez egy családi tragédia, amellyel kapcsolatban nem nyilatkozik. 2007. szeptember 4-én Sneider Tamás – aki jelenleg a Jobbik Magyarországért Mozgalom egri jelöltje és a párt országos listájának a kilencedik, biztos bejutó helyét foglalja el – keresetet nyújtott be a Füzesabonyi Városi Bírósághoz. Sneider beadványában arra kérte a bíróságot, hogy szüleit (Sneider Lászlót és Sneider Lászlónét) helyezze cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá. A felperes indoklásában úgy fogalmazott, hogy édesanyjának megromlott egészségi állapota olyan pszichés állapotot eredményezett, amely érthetetlen dühkitöréseket, idegösszeomlást okozott nála. Sneider szerint a helyzetet súlyosbította, hogy közös családi gazdaságuk is csődbe jutott fölösleges pénzkiadások miatt. A beadványban szerepel, hogy édesanyja 2007. májusában gyilkosságot kísérelt meg a felperes ellen. Sneider mindezen tények figyelembevételével kérte szülei gondnokság alá helyezését, mivel ezek a tények és magatartásbeli problémák „komoly aggályokat keltettek benne szüleinek az ügyek viteléhez való belátási képességét illetően”. Sneider életrajza szerint jelenleg is közös családi gazdaságukban dolgozik, amelyet 2002-ben indítottak és szőlőgazdálkodással foglalkozik. Ezt követően a füzesabonyi bíróság elrendelte az alperesek igazságügyi pszichiátriai vizsgálatát.
8,5 millióért gyámság alá helyeztette volna szüleit a jobbikos politikus?
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
Itthon
- 2024. May 19., 10:12
"Feljelentem Orbán Viktort aljas indokból elkövetett rágalmazásért” – Nem indul jól a pünkösd vasárnapja a kormányfőnek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ilyen aljadékokból fog állni az új palamenti párt?
De jó lesz nekünk.
hihetők, ha nem lóg ki több métert a "lóláb". Természetesen nyertese is van a történetnek, mégpedig a vádolt fél. Ezek a szánalmas bepróbálkozások semmi mást nem bizonyítanak, mint azt, hogy igazi lejárató fogást a jobbikon nemigen lehet venni!
Új hozzászólás