Őrizetbe vette a rendőrség Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját, és kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését – jelentette be Orbán Viktor.

Forrás: civishir.hu
Feltöltő: cívispolgár
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Iszapvezér?!:-)) Kezdődik a sárdobálás!:-)
dr. prédikátor
@lópicigáspár: A cigus fecalicus már tudja ki volt a hibás!Még el sem kezdődtek az igazi vizsgálatok a felelősség megállapitására ,de ő már kijelentette ki a felelős!!A demokráciában ez igy szokás!!!!!
vukkocska
Azt mondták, hogy kizárt, hogy mesemmisítésre kerüljenek az iratok a cégnél. Akkor miért is kellett őrizetbe venni, és javasolni előzetes letartóztatását? Hogyan is állanak össze az előzetes letartóztatás feltételei? Egyik alapvető az, hogy ne lehessen bizonyítékokat megsemmisíteni. Ezt pedig a miniszterelnök és a belügyminiszter is cáfolta, hogy ilyen lehetséges legyen.
szaboria
Orbán már kijelentette a MAL vagyona már a kormányé. Épp mos megy a vita a parlamentbe a Jobbikos képviselő is kifogásolja, hogy ha az alkotmánybíróság ezt jogellenesnek nevezné akkor megint fizethet az állam.Csak azt javasolja ideiglenes legyen ez a rendelet.
nyanya001
@szaboria: Ha ez igy van, akkor sérül a a magántulajdon szentsége.
Ez pedig visszafelé is elsülhet!
Majd nem ők lesznek kormányon!
KöBüKi
Az Én olvasatomban a bünbak jelölt már megvan,és az igazi bünösök / a tulajdonosok / pedig megint tisztára mosott / vagy éppen nem / gatyában vagyonukat kimentve távozhatnak.Mert egy vezérigazgatói beosztás igen magas,de lásd BKV csak alkalom adtán egy bábu.
És merte volna kinyitni a száját iszap ügyben.
Ne legyünk szamarak.
szaboria
@nyanya001: Pontosan erre hívta fel a figyelmet,hogy a magántulajdon miatt másként kell kezelni.Fél négykor lesz állítólag a szavazás.
KöBüKi
Hm. Most olvastam hogy az iszapvezér az egyik főtulajdonos.Jó,rendben lévő lenne,de hol van mellőle a Tolnay?????
dr. prédikátor
És hol a bubosbanka? aki a katasztrófát megelőzően ellenőrizte a gát állapotát és rendbe találta??????ő miért nincs őrizetbe???
inkvi
@prédikátor: Nem most kellett volna ellenőrizni, hanem folyamatosan és megkövetelni a technológiai fegyelmet! Mióta nincs erre állami szervezet? Vagy van, de senki nem működtette?
Dr.luigilongo60
@inkvi: Ez nem mentesíti a búbos bankát, ugyanis Őt is azért fizették többek közt, hogy ellenőrzéssel, mint hatósági személy megakadályozza az ilyen eseteket.
Persze ha valaki tök hülye az ilyen dolgokhoz, ráadásul megkapta a borítékot a zsebbe, akkor most szépen vonuljon Ő is börtönbe.
Don Quijote
@inkvi: de ellenőrizték,vagy csak úgy csináltak?? Ha jól végezték volna a munkájukat lett volna idő a kitelepítésre!! A búbos vöcsök inkább menjen vissza az általánosba tanítani! Bár az is veszélyes.....
nyanya001
Illés küldte oda Búbos Bankát, nekem meg úgy rémlik, hogy az Illés a Környzetvédelmi Miniszter.
Tehát államilag volt ellenőrizve. Vagy mégsem?
Dr.luigilongo60
@inkvi: Kedves Okostojás!
Tessék mondani, akkor az utóbbi negyven évben miért nem történt katasztrófa, vagy megint csak a Kárpátok Géniuszát akarja próbára tenni a Jó Isten?
Dr.luigilongo60
@Don Quijote: Annyi szappan a világon nincs.
János01
@lópicigáspár: Nem sárdobálás ! Talán ki kellene tüntetni vörös érdemrenddel ? IGEN + egy vörös szalaggal, ami jó erős és megbírja a ny............l fogva.
inkvi
@luigilongo60: 18 33: Máshol részletesen kifejtettem! Ide nem másolom be! Okos vagyok az biztos!
lópicigáspár
@János01: Úgy látszik érintett vagy. Sajnálom, de ha jobban megnézi az ember,az az iszap nem is vörös, hanem narancssárga!
inkvi

Illés: Minősítsék a vörösiszapot veszélyes anyaggá! 1 perce
marlin
Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, amig a bíróság el nem ítéli!!

Viszont ha meggyanúsították az eljáró hatóságnak közvetlen, vagy közvetett bizonyítéka van, és ő a köteles a felrótt bűncselekményt bebizonyítani!!
Miután Bakonyi a tulajdonosi kört képviseli, az "objektív felelőssége" megáll, és rajta is ott van bizonyítási kényszer, ha és amivel bizonyítani tudja, hogy nem ő a felelős a "több éve fennálló engedély nélküli és szabálytalan üzemvitelért"!!

Kérdés: mikor veszi őrizetbe a Búbos Bankákat a hamis adatokat tartalmazó jegyzőkönyv miatt?? Az ő közvetett felelősségük is bizonyítható, meg a HH-val visszaélés is!!

inkvi
@lópicigáspár: Szemüveg kérdése! :):):)
csutak
Én csak azt látom, hogy a szarnak nem akar gazdája lenni!
Az államot a Búbos Banka képviselte, tehát megül az ő személyes jogi felelőssége.
Mármint akkor, ha Orbán parlamenti szavai igazak.
inkvi
@csutak: Szia! megszólítottalak Őszöd kapcsán! Olvastad?

Más! A vizsgálat nem a medence falra terjedt ki: olvasd el a JKV-t!
51kacsa
@szaboria: Tudod nem gondoltam, hogy ennyi vak ember van ebben az országban! Senki nem veszi észre a nyilvánvalót! Egy az egyben "lenyeli" az állam az aluminium ipart! Visszaállamostíták azzal a csavarral, hogy a végn a tulajdonosok vagyonára is ráteszik a kezüket! Kell egy olyan iparág a kormánynak, ami nem kis pénzt hoz! Valamiből finanszírozni kell amit össze-vissza ígérgettek!
lópicigáspár
@51kacsa: Arra gondolsz,hogy az állam terrortámadást hajtott végre a gát ellen, hogy legyen indoka visszaszerezni a timföldgyárat? Érdekes teória!
nyanya001
Akik ellenőrizték a gátat és nem jelentették, higy szivárog a vörös iszap, azok mikor kerülnek letartóztatásba?
Például a Bubos Banka??
csutak
@vukkocska: Az a liba aki vélelmezhetően Illés álllamtitkárnak jó szeretője volt és ezért alkalmazták mint környezetvédelmi felügyelőt.
Szakmája : Énektanár!
Hobbiból vezette a Búbos Banka kőr nevű önkielégítő szakkőrt, ezért ragadt rá a madár neve.
Csizmás Kond
@nyanya001: tegnap, 15:21
A magántulajdon szentsége már akkor sérült, amikor az iszap elöntötte, a további intézkedések már kártérítés, még ha az magántulajdon elkobzásával jár is.
Csizmás Kond
@csutak: tegnap, 20:25
Az igaz, hogy a banka ellenőrzött, viszont a hibást nem csak ott kell keresni.
Egy országúti balesetnél sem a rendőr a hibás a balesetért...ő (ők) esetleg szabálysértők.
inkvi
@csutak: Erről jut eszembe: Bessenyei Ferencnek nem volt színiskolája!
dr. prédikátor
Még egy kis adalék:Ha az egyetemen elrettentő példaként oktatták a kolontári gát müködését akkor a professzor urak azt is tudták hogy veszélyes!Az ormány kormány idején miért nem hallattták a szavukat???!!Miért nem kezdemémyeztek lépéseket??Miért nem tettek feljelentést ??Vajjon ők nem követtek el hibát avval hogy nem jelezték a közvetlen veszélyt?
Nyilván a felelősöket meg kell keresni és felelősségre kel vonni őket De csak a jelenlegi vezetők a felelősek????
Csizmás Kond
@prédikátor: A kommunizmust és annak leszármazékait is tűzzel vassal irtják az egész világon és mégis van aki ma is azt imádja.
dr. prédikátor
@Csizmás Kond: Errefelé a a nyervogókat is irtják!!
nyanya001
@Csizmás Kond: Te meg milyen kommunizmusról beszélsz??????
Hol volt kommunizmus???
Dr.luigilongo60
@nyanya001: Eltévedt a kis csákó, mint maci a málnásban, csak vagdalkozik, mert másra nem fussa.
KöBüKi
@inkvi: Óvatos légy,nehogy elsüljön a fejed az okosságodtól.
Csizmás Kond
@prédikátor: Nagy a világ...miért nem lehetnének állatkínzó prédikátorok...?
Csizmás Kond
@nyanya001: Kína Mongólia Oroszország Magyarországon is elindult.
(A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egy kommunista politikai párt volt Magyarországon, amely szovjet támogatással és felügyelettel kizárólagosan gyakorolta a hatalmat (állampárt) 1956 novembere és 1989 októbere között. A magyarországi rendszerváltás során megszűnt, pontosabban két részre szakadt; a keményvonalasok megalakították a Munkáspártot, míg az új rendszerhez alkalmazkodni kívánók a Magyar Szocialista Pártot (mindkettő jogutód).
Sőt még amerikában is, szóval a félvilág ha már felsorolást kell tartani.
Amúgy nem azt állítottam, hogy hol volt, hanem azt hogy ahol volt ott igyekezte (nek) kimosakodni.
Csizmás Kond
@luigilongo60: soha nem állítok valótlanságot...és ezt te is tudod.
A vagdalkozásaimat cáfold meg ne csak visszavagdalkozz.
nyanya001
@Csizmás Kond: Ime, a kommunizmus:hu.wikipedia.org/wiki/Kommunizmus
ami soha sehol a világban nem valósult meg.
Csizmás Kond
@nyanya001: Akkor hasogassuk tovább a szőrt.
A demokrácia sem valósult meg értelem szerűen de mégis azt állítjuk hogy abban élünk.
Amúgy amit belinkeltél így kezdődik :
"A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül igényeik szerint."
A kommunizmus soha nem arról szolt, hogy abból mindenki az igényei szerint részesüljön, hanem a hozzáállása szerint.
Egyenlő munkáért egyenlő bér...aki nem dolgozik ne is egyék stb.
Ha még jobban belebonyolódunk akkor azt is hiányolom hogy a végéről kifelejtették ezt:
"Ez a zsidósággal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!"
Don Quijote
@Csizmás Kond: (A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP)

Ebben hol a kommunista??
Tudod volt kommunista párt ez: hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Kommunista_P%C3%A1rt
Don Quijote
"A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül igényeik szerint."

És ilyen sosem volt sehol!
A magántulajdon a szocializmusban létezett,elégé észrevehetően:DD
Dr.luigilongo60
@Csizmás Kond: Senki nem imádja itt a "kommunizmust", ez csak a Te rögeszméd, ami rajtad is kezd elhatalmasodni.

Amit állítasz ,valótlanság.

Ime a cáfolat.Megfelel?
Csizmás Kond
@luigilongo60: Szerintem nem figyelsz az összefüggésekre. Szó szót, mondat mondatot követ, ami egy idő után eltér a cikk irányától. Így kiragadva az utolsó beírást nincs értelme ...ezért nem is magyarázkodok, ha érdekel olvass vissza, rájössz magadtól, hogy miből lesz a cserebogár.
Csizmás Kond
@Don Quijote: De olyan volt, ahol bizonyos polgárok igényei szerint lophattak, csalhattak felelősségre-vonás nélkül.
Don Quijote
@Csizmás Kond: látszik hogy a történelem órán aludtál,a kommunista eszmék és az ahhoz tartozott országokban soha a büdös életben nem lehetett megvalósítani a kommunizmust.Többek között azért mert lophattak csalhattak.....
Don Quijote
@Don Quijote: Magyarul :a KOMMUNIZMUS csak utópia volt:P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok