Az emberek nagyon szeretik, ha szenvednek kicsit a politikusok. Kövér László az országgyűlés elnöke, most ezt használta ki, hogy kicsinyes módon odacsapjon az ellenzéknek. Az alkotmányozás politikai bojkottálása miatt megvonta az ellenzéki honatyák fizetésének egy részét. Lehet, arról vitatkozni, hogy jó döntés volt-e az MSZP és az LMP, nem részvétele az alkotmányozásban, viszont ez a döntés politikai döntés volt, már pedig a politikának a közösség ügyeinek intézésének, része a politika, a közösség ügyeinek intézése. De Kövér Lászlói is egy politikai döntést hozott. Pedig Kövérnek, mint a ház elnökének a legjobban kell tudnia, hogy a képviselői munka legkisebb része a szavazás. A kicsinyes gesztusok legdurvább része az, hogy pénzzel bünteti a képviselőket a házelnök, mert nem asszisztáltak, a Fidesz alkotmányozáshoz. Ez nem politika független házvezetés, ez Fideszes házvezetés, bár ezen nem lepődünk meg. A Fidesz-esek sokadszorra gondolják túl a politikát. Sokadszorra hiszik azt, hogy ha tesznek valami pici gesztust, az majd úgy fog lecsapódni az embereken. Nem fog, ez már nem a tavalyi 2/3-os lendület. Amikor Orbán Viktor elmúlt 8 évezik, már a fél ország azon röhög, hogy bizony az elmúlt 8 élvből 1 évet már ő kormányzot. Az embereket nem érdeklik ezek a pici gesztusok. Aki politika fogyasztó át lát ezen, aki pedig nem az, nem fog 13 lépésig eljutni a nem kapnak fizetést, mert nem vesznek részt tehát az ország ellenfelei gondolatmenetben, főleg, hogy ez a gondolatmenet nem is igaz. 2002-ben pont az ilyen mocskos húzásai miatt bukott meg a Fidesz és persze itt nem az a mocskos, hogy pénzt vesznek el a politikusoktól, mert azt mindenki szeresse, mert az emberek szerint a politikusok mind bűnözök (ami a saját felelősségünk elhárításának egyik legszebb alapja). Hanem attól kapnak idegbajt, hogy egy bűnöző azzal próbálja a másikra rábizonyítani, hogy bűnöző, hogy bűnözik, hogy Kövér kiemelkedik a többi politikus közül, azt mondja rájuk ti nem értek semmit, én majd igazságot teszek. Ha a Fidesz kiszállna a világmegváltás és a felsőbbrendűség mókuskerekéből, talán mi is, és ők is jobban járnának.
A Magyar Országgyűlés csendőre
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Még beszéltem vele a történtek előtt fél órával” – barátai gyászolják Bogit, a verőcei hajóbalesetben meghalt...
- Verőcei hajótragédia: ők azok a fiatalok, akiket a mentőcsapatok keresnek
- „Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társa...
- Súlyos kijelentést tett Lavrov: Ukrajnának el kell ismernie a háború következtében...
Itthon
- 2024. May 20., 14:59
Gyurcsány Ferenc kioktatott, majd hatalmas pofont kapott
Itthon
- 2024. May 20., 16:59
Megdöbbentő dolgot mondott Márki-Zay Péter a marihuána használatról – mit szól ehhez a kormány?
Nagyvilág
- 2024. May 20., 15:25
Friss hírek Robert Fico állapotáról – megszólalt a kórház
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás