Fokozatosan vezetik be a Magyarország elnevezéssel ellátott állami közokiratokat, mivel a január 1-én hatályba lépett új alaptörvény szerint az ország hivatalos megnevezése Magyar Köztársaság helyett Magyarország lett.

A korábban kiadott okmányok továbbra is használhatóak a feltüntetett érvényességi időn belül - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.

A hivatal közleménye szerint december 31-ig folyamatos az elnevezéssel kapcsolatos átállás. A hivatal megtette az előkészületeket, hogy az okmányokat - útlevél, személyazonosító igazolvány, lakcímigazolvány, vezetői engedély, magyarigazolvány, forgalmi engedély és egyéni vállalkozói igazolvány - Magyarország megnevezéssel ellátva adják ki.

A költségek csökkentése miatt azonban a meglévő okmánykészletek felhasználását követően – okmánytípusonként a rendelkezésre álló készlettől függően - különböző időpontokban, fokozatosan történik majd a Magyarország elnevezéssel ellátott okmányok kiadásának bevezetése, de december 31-ig minden esetben megtörténik az átállás - olvasható a közleményben.

A KEK KH hangsúlyozta: az ország hivatalos elnevezésének megváltozása miatt nem szükséges lecserélni a korábbi években Magyar Köztársaság felirattal kiadott okmányokat, azok továbbra is használhatóak a feltüntetett érvényességi időn belül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.