Schmitt Pál volt köztársasági elnök kedden, irodája által kiadott közleményben erősítette meg, hogy "Magyarország és a nemzet egysége érdekében" mondott le államfői megbízatásáról. A tájékoztatásban hangsúlyozzák, "az ettől eltérő valamennyi információ nem felel meg a valóságnak".

Schmitt Pál munkatársai útján - ugyancsak hétfői parlamenti bejelentését nyomatékosítva - úgy fogalmaz, a határozat kézhezvétele után az általa megbízott ügyvédi irodával megteszi a megfelelő jogi lépéseket a "Semmelweis Egyetem szenátusa ténybeli, jogi tévedéseket és eljárásjogi szabálysértéseket tartalmazó döntésének ügyében".

Az államfő hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásban mondott le hivataláról, azt követően, hogy a Semmelweis Egyetem csütörtökön plágium miatt megfosztotta doktori címétől. A parlament néhány órával később elfogadta a lemondási nyilatkozatot, Schmitt Pál megbízatása megszűnésével Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői feladat- és hatásköröket az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig. Az új államfő személye április 16-án válhat nyilvánossá, miután a kormánypárti frakciószövetség hétfő esti felkérése alapján Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz elnökének eddig kell megtenni jelölését.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.