Fotó:hvg.huÁder Jánost megválasztották a magyar köztársaság elnökének. Bár beköszönő beszéde felvillantott valamit abból, vajon mit is kellene tennie egy köztársasági elnöknek, azonban Áder múltja és a Fidesz rendszerének működése azt mondatja velünk, mindez csak színjáték volt. Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik támogatták, és azoknak is, akik kritikával illették jelölésemet. A támogatás mindig sok erőt ad az embernek, a bírálat pedig arra jó, hogy józanságra, mértéktartásra intse. Ezért is köszönöm meg Önöknek tiszta szívemből a bizalmat és a fenntartásokat is. Számomra ez így együtt fejezi ki mindazt, amit ademokrácia és a nemzet egysége jelent. Egyszer az életben álljunk meg egy percre, és kérdezzük meg önmagunktól: vajon hova juthatunk egymás teljesítményének állandó semmibevételével, az igazság relativizálásával, egymás lekicsinylésével, vagy épp a kettős mérce állandó alkalmazásával? Csakis rajtunk áll, milyen sorsot választunk magunknak. Érdemes belátnunk: amit önmagunkról gondolunk, olyan lesz országunk. Ha valóban azt gondolja Áder János, mint a fentebb idézet beszédében mondta, örülünk az új köztársasági elnök megválasztásának. A fentebb idézett gondolatok Áder beszédéből kiválóak, egyet is értünk velük, sőt, le is írtuk őket már korábban, hiszen ez lenne a nemzeti minimum. Ha valóban ezt valósítja meg Áder, tapsot neki! Csakhogy Áder nem a semmiből jött, hanem Orbán Viktor koleszszobájából, valamint az EP Fidesz frakciójából. És hiába ült Brüsszelben, volt köze a magyar törvényalkotáshoz is. Az igazságtalan, a nagypártoknak kedvező, a sokszínű demokráciát romboló, új választásitörvényben, illetve a Velencei Bizottság által elfogadhatatlannak tartott igazságszolgáltatási törvényben erősen benne volt a keze Ádernek, hiszen a kommunikáció szerint ő dolgozta ki ezeket. Ez pedig azt jelenti: Ádernek eddig is megvolt a szerepe a Fideszben, nem kívülálló, tehát Orbán tudja, mire mikor használhatja Ádert. Ezután nagyon csodálkoznánk, ha Áder önállóan vétózna meg törvényeket, ha valóban túllépne a Fideszes logikán és szembenézne a múlttal, vagy közös alapokat fektetne le. Mi reménykedünk, hogy az első verzió valósul meg, de csupán annyira, mintha abban reménykednénk, hogy holnap megnyerjük az ötös lottót. U.i.: Sok kommentet megelőzve, igen, Magyarországon köztársaság van, lásd az Alaptörvény alapvetései b cikkelyének 2-es pontját: „Magyarország államformája köztársaság”.
Áder János köszöntése?
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
- Rendkívüli hír: lezuhanhatott az iráni elnök helikoptere, az elnök is a fedélzeten volt
- "Borzasztó szerencséje volt" - megszólalt a verőcei polgármester a hajótragédia után
- Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás