Mellszobrának leleplezésével emlékeztek meg Kádár Jánosról az egykori kommunista pártfőtitkár születésének századik évfordulóján nyughelyénél, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben szombaton.
A Kádár János Baráti Kör, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete rendezvényén nagyjából háromszázan vettek részt. A korábbi állampárti politikusok közül ott volt az 1956-os forradalom utáni megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla, valamint Berecz János, aki a nyolcvanas években a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára volt.
Kádár János mellszobrát - amelyet várhatóan a Munkáspárt 2006 egyik irodájában helyeznek majd el - Moldova György leplezte le. Az író "proletárszentnek" nevezte Kádár Jánost, és úgy fogalmazott: az ország nem méltó az egykori pártfőtitkár emlékéhez, s megtagadva azt "rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra".
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az Őrségről meg a Miskolcról írt volt a legjobb .vagyis inkább legelkeserítőbb.Legalábbis a tények.
Igazi kommunista volt.
Mert a kommunizmus lényege. mindenki csak annyit vegyen el amennyire szüksége van.
Ha 22éve nem az igények sokezerszeresét vennék ki a vezetőink a fazékból nem lenne gond.
Új hozzászólás