A Jobbik szerint le kellene mondania Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselőnek, hiszen véleményük szerint visszaéléseken keresztül jutott a családja állami termőföldekhez a Nemzeti Földalaptól (NFA) - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá: Szedlák Attila gyógypedagógus felesége összesen 34 hektárnyi termőföld használati jogát nyerte el az NFA pályázatán. Kiemelte: a fideszes politikus családjának bevallottan nincs gazdálkodási tapasztalata, ráadásul lakóhelyüktől három faluval arrébb találhatók az elnyert földek.

Magyar Zoltán szerint felháborító, hogy miközben tapasztalt, helyi gazdák is indultak a pályázaton, és a kormány folyamatosan a helyi kisgazdálkodók támogatását hangoztatja, ennek ellenére egy gazdálkodási tapasztalattal nem rendelkező fideszes politikus felesége nyerte el a földek használatát.

A Jobbik szerint fel kell oldani a földpályázatok titkosítását, jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani a hasonló esetek miatt. Az ellenzéki párt követeli az összes szerződés felülvizsgálatát is.

Emellett Magyar Zoltán elmondta: hétfőn ellátogat az NFA-hoz, és országgyűlési képviselőként kikéri a pályázati anyagokat, majd ezt követően ha szükséges, feljelentést is tesz az ügyészségnél és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnál. "Nehéz elképzelni", hogy nem történt visszaélés a pályázat kiírásánál vagy elbírálásánál - fogalmazott Magyar Zoltán.

A Jobbik emellett felszólítja Szedlák Attilát, hogy mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról, valamint a litéri polgármesteri posztról is. Hozzátette: ha nem mond le, akkor a Fidesz bebizonyítja, hogy "nem a föld számít neki, csak a saját oligarcháinak és narancsbáróinak a kiszolgálása".

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zsolti
volt a jobbiknak valami nagy ajtócsapkodással bejelentett nemzeti földvédelmi programja, azzal mi van? vagy az ennyiben ki is merül, hogy időnként felszólítgatják a botrányba keveredett politikusokat? (aminek aztán nyilvánvalóan semmi következménye nem lesz.)

most bizonyíthatna a jobbik, hogy nem csak a szónoklásban erős, de sajnos nem ez látszik: a földbotrányokkal kapcsolatos összes gesztenyét eddig ángyán józsef és a média kaparta ki egymaga. (igen, a sokat szidott blikk például, vissza lehet keresni).
marlin2
Miután a Jobbik (és a Vona) a zOrr bán korábbi köpönyegéből bújt elő a Magyar következmények nélküli "felháborodásának" nem sok értelme van!!
lópicigáspár
Ha korrupció miatt mind lemondana, kiürülne a parlament.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.