Magyarországot azért érte pénzügyi támadás 2011 októbere és 2012 tavasza között, mert nem a lakosságra és a magyar vállalkozásokra terhelte, terheli négy év alatt a 3 ezer milliárd forintos takarékossági csomagot - mondta képviselői kérdésre válaszolva Matolcsy György a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén.
"Azért érte előre tervezett pénzügyi támadás Magyarországot, mert érdeksérelmet okozott azoknál, akikre ezt a közel 3 ezer milliárd forintos terhet ráraktuk, ezért kapott háromszoros bóvli minősítést az ország" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.
Úgy fogalmazott: ha november 17-én az S&P-leminősítést nem állítjuk le - ekkor fordult az IMF-hez Magyarország - akkor más ősz és tél köszöntött volna az országra, és emellett nagyon sokba került volna.
"A hitelminősítők leminősítése nem biztos, hogy azt jelzi, hogy a kormány rosszul működik. Azt jelzi: valakinek a tyúkszemére rálépett a kormány, mégpedig a pénzügyi rendszerek, szervezetek, intézmények tyúkszemére" - mondta Matolcsy György.
Egy másik kérdésre kijelentette: az első negyedéves 0,7 százalékos GDP-csökkenésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, lehet, hogy a második negyedéves mutató is negatív lesz, de azután növekedésnek indulhat a GDP.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
szóljon már valaki ennek a félkegyelműnek, hogy de, arra terhelték. ezen már rég túlléptünk: az összes multi így vagy úgy a lakosságra terhelte az agyszüleményeit. a telekom cégek még nyíltan fel is vállalták, a híradóban nyilatkozták a kamerába bele.
a hitelminősítők meg nem bosszúból minősítenek, visszafelé, hanem a várható jövőt árazzák be, az aktuális kilátások alapján hoznak egy osztályzatot, hogy milyen szinten érdemes számolni az országgal. nem visszamenőleg "osztják a kokit meg a sallert", ez nem a penészes felcsúti vadkelet.
@zsolti: szerinted ez az agyszülemény megér annyit, hogy az ember felhúzza magát?
www.youtube.com/watch?v=QcQh59u4N3I&feature=results_main&playnext=1&list=PLFED23D4EB4B55371
Vagy magyarázzák??
www.youtube.com/watch?v=qEP2_AhrsrU&feature=related
Meg kellene gondolni mikor mit mondanak mert az adófizetőknek kerül a rossz dumájuk sokba.
fax !
44
"...Azt jelzi: valakinek a tyúkszemére rálépett a kormány, mégpedig a pénzügyi rendszerek, szervezetek, intézmények tyúkszemére" - mondta Matolcsy György."
Nem te állat...Minket tiportatok bele a sárba.
Ráléptetek a pénzügyi rendszer tyúkszemére azok meg kivonták a pénzt az országból.
Befektetik máshol. Jól kitoltatok velük vagy velünk.
A magán nyugdíj pénztár oda ,van még a devizatartalék Simor után azt is ellehet tapsolni. Utána viszont mi lesz? Ha akkor szottyan kedve valakinek megtámadni a forintot mit csináltok koma? Felelőtlen hazug banda.
Egyenlőre ott tartunk, hogy a kormány minden tette, cselekedete csak az eredménytelenséget mutatja. Soha, leszámítva a két világháború közti időszakot, ennyien nem mentek ki külföldre dolgozni akár ideiglenesen, akár végleg, mint napjainkban. Soha nem volt ennyi kintlévőségük a közüzemi szolgáltatóknak, mint ma. Ez köszönhető a "nagymértékű" adócsökkentésnek, és az egymillió munkahelynek.
Tovább megyek. Egyik kormány sem kiáltott még ki ennyi különböző társadalmi rétegeket bűnbaknak az ország sanyarú sorsáért. Rendvédelmisek, rokkantak, bányászok, korengedményes nyugdíjasok, és lehetne sorolni. Ennyire cinikusan eddig egy kormány sem nyilatkozott még a megélhetési minimumot illetően, 47000,- Ft, mint a jelenlegi. Aki azt nyilatkozta, hogy abból meg lehet élni, és az is aki ennek tapsol, nincs tisztában azzal, hogy mi is van az országban, hogyan nyomorognak az emberek a nevetséges jövedelmek okán. Ki merem jelenteni, Magyarországon nem lenne szabad 100.000,- Ft alatti nettó jövedelemnek lennie, és akkor még keveset mondtam. Most lehet elmúlt nyolc évezni, de nem érdemes. Két éve van hatalmon Orbán és bandája, azóta csak keveseknek nőtt az életszínvonaluk, a nagy többségé meredeken zuhan folyamatosan. Semmi nem történt, történik az életszínvonal növelése érdekében, ez nem is célja a kormánynak. A kivételezettek életszínvonalával nem foglalkozok, a kutyát sem érdekli.
Még egy utolsó gondolat. Bokros Lajos a csomagjával kezdő kisinas volt Orbán Viktorhoz képest. Az sem tetszett a népnek, de sokan már azt is visszasírják, mert jobban éltek, mint napjainkban.
A Kádár rendszer pedig egy hosszabb elemzést igényelne, hogy az miért is olyan volt, amilyen volt. Egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha már szóba került, ha nem ő vezeti az országot '56 után, sokkal keményebb lett volna a szocializmus nálunk is, mint amilyen volt.
Nekem nem is a Te fajtáddal van a problémám, meg nem is az alig létezem típusú vállalkozókkal, hanem a kettőtök között elhelyezkedőkkel. Ők azok, akik miatt nem fejlődik az ország, elégedetlenek az emberek, és akik már éltek a Kádár rendszerben is nosztalgiával gondolnak vissza arra a korra. Sőt, továbbmegyek. Az ilyenek miatt nagyon sok fiatal is, olyanok, akik a rendszerváltás környékén születtek, '85-'93 között, a Kádár rendszert kezdi dicsőíteni.És ha már a fiatalok is a múlt szépségeit kezdik előtérbe helyezni, akkor elmondható, hogy az országban nem jó irányba mennek a dolgok.
Kívánom, hogy egyre több hozzád hasonló szemlélettel megáldott vállalkozó legyen az országban, Neked meg további sikereket a további munkádhoz, és, hogy továbbra is ilyen szemlélettel vezesd a cégedet.
Új hozzászólás