A DNS-e buktatta le azt a büntetett előéletű férfit, akit Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsítanak - olvasható a Dunántúli Napló online kiadásában. A helyi internetes lapok szerint a rendőrség még egy embert keres, aki részt vehetett a gyilkosságban.

A Dunántúli Napló online kiadása, a Bama.hu információi szerint "P. László DNS-minta alapján bukott le: büntetett előéletű lévén a rendőrség így gyorsan azonosítani tudta". A lap szerint Facebook-profilján lakhelyként a Kiskunhalas melletti Kelebia szerepel, és az is kiderül, hogy egy kisfia is van. A közösségi portálon még napokkal Bándy Kata megölése után, pénteken is aktív volt. Mind a PécsMa.hu, mind a Bama.hu hírportál a vélt gyanúsított Facebook-adatlapjáról származó fotót is közölt.

Hétfőn délelőtt több pécsi hírportál is arról számolt be, hogy a 26 éves gyanúsított munkanélküli volt, s Kiskunhalasról vagy az alföldi város környékéről érkezett Pécsre néhány hónappal ezelőtt. A PécsMa.hu információi szerint a férfi önkényes lakásfoglalóként élt; a lapnak nyilatkozó helyiek szerint az általa használt házban többen is meghúzták magukat, köztük gyerekek is.

A lapok információi szerint még egy embert keresnek, aki részt vehetett, bűnrészes lehetett a gyilkosság elkövetésében. Az MTI tudósítója az elfogás színhelyének közelében fekvő pécsi Magtár utcában a környéken élőktől úgy hallotta, szombaton éjjel tíz óra körül jelentek meg a rendőrök a helyszínen, s egy fénykép alapján keresték a később elfogott férfit.

Több hírportál is arról számolt be, hogy az esettel kapcsolatban egy gyanúsítottat az intenzív osztályon kezelnek.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ez utóbbi információt cáfolta az MTI kérdésére. A többi, lapok által közölt információkkal kapcsolatban a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánt nyilatkozni.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn reggel számolt be róla, hogy vasárnap őrizetbe vettek egy huszonhat éves magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával. A férfi beismerő vallomást tett. Ugyanakkor jelezték, a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.