Egy önálló internetes gyermekvédelmi törvény hatékonyan szolgálná a fiatalok védelmét a világhálón megjelenő veszélyek ellen - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra című nemzetközi konferencián kedden Budapesten.

Szalai Annamária a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat budapesti rendezvényén a gyermekvédelmi célkitűzések eszközeként beszélt az elektronikus kereskedelemről szóló törvényről is, amelynek módosítása szintén a világháló gyermekbaráttá tételét szolgálná. Emellett úgy vélte: egy testület felállítása, amely az internet káros hatásaival foglalkozik, hatékonyan segítené a fiatalok védelmét.

Kövér László, az Országgyűlés, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke nyitó beszédében úgy fogalmazott: nincs jövő internet nélkül, de ha meg akarjuk nyerni a jövőt, meg kell szelídíteni a világhálót, elsősorban úgy, hogy megtanuljuk annak használatát.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gergely
@Yeromos: És véletlenül csak a kormányközeli oldalak lesznek elérhetőek.
leszúrt rittberger
akinek ilyen eleve eszébe jut, az az internet alapvető működésével sincs tisztába.
QQríkú
@leszúrt rittberger: De a hozzászólásodból ítélve neked sem!
A szerver gazdáját kötelezhetik olyan szűrésre amiylet számára előírnak.
Kettő nagy szerverre csatlakozika gerinc, amiatt azt is lehet szűrni!
Lásd:
Irán.
Az IPV 4 is ad lehetőséget elég rendesen a szűrésre az IPV6 még többet.
Nem csak a mi kis diktátorunk retteg ám!
leszúrt rittberger
@QQríkú: milyen kettő nagy szerverre? DNS-szerverre gondolsz talán, de abból sem kettő van. a szerver gazdáját meg persze lehet kötelezni, de akkor elviszem a szervert amerikába (lásd kuruc.info) és kinyalhatják. az internetet nem lehet cenzúrázni, törődjünk bele. ha amerikában a SOPA / PIPA nem tudott átmenni, és kb. online forradalmat váltott ki, mint azelőtt még semmi más, akkor majd egy kis Kövér László szerinted mit fog tudni pattogni? amikor pár éve még abakuszon számolt, annyi köze sincs az internethez.
Hellcat
@Yeromos: Ha az internetes anonim anyázást is beszüntetné a kormány szerintem forradalom lenne. Sokak már nem is élnek net nélkül. Keringett nemrég egy kép a neten, hogy egy BME-s koliban egy ideig nem lesz internet szolgáltatás és valaki alá írta, hogy " Nem lesz net a koliban? Vigyétek inkább a vizet!!!" Szóval erről ennyit. :D
Nakimaga
Már megint olyan dologgal foglalkoznak,ami halasztható!
A munkanélküliség megszüntetése sürgősebb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.