A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közelmúltban kinevezett elnöke szerint korai az autósok félelme a területi alapú rendszám bevezetésétől és az évenkénti műszaki vizsgától. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közelmúltban kinevezett elnöke, Győri Gyula a Magyar Nemzet hétfői számában közölt interjúban elmondta, hogy még nem született kormányzati döntés a rendszámok ügyében, sőt még a szakértői javaslatot sem tárgyalta a kormány. Az NKH elnöke tévesnek nevezte azt az értesülést, hogy ettől az intézkedéstől 50 milliárd forintot remél a kormány. A bevétel hosszú évekre elhúzódva érkezhetne be a költségvetésbe, másfelől az esetleges bevezetésnek és magának az eljárásnak is vannak költségei, ezért nem alkalmas a gyors bevételszerzésre.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Valami Fideszesnek kevés a fizetése?