Kósa Lajos az 56 évvel ezelőtti történelmi eseményeket felidézve kiemelte, hogy amennyiben nincsen ötvenhat, valószínűleg a Kádár-rendszer is máshogy épül ki: „jóval több benne a kommunizmus és kevesebb a gulyás”. Ez a rendszer azonban 1989-ben összeomlott, és miután az MSZMP utódjaként megalakult az MSZP, „megértük azt is, hogy a forradalom 50. évfordulóján ugyanaz a politikai elit lövette az ünneplő tömeget Budapest utcáin” – fogalmazott, hozzátéve: „az nem lehet, hogy nem tudjuk kivetni a nemzet testéből azt az elitet, amelyik állandóan ellene fordul”. S bár 2010 óta a posztkádári korszak végleg lezárult, 1956 még mindig itt kísért, hiszen az MSZP továbbra is a magyar politikai élet szereplője – mondta Kósa Lajos. Ezt az „elképzelhetetlen helyzetet” a fideszes politikus ahhoz hasonlította, mintha a második világháború után megalakult volna "a reformnáci párt", mely a parlamentbe bejutva mind a mai napig „osztaná az észt” Németországban.
Kósa Lajos: 56 nélkül kevesebb lett volna a gulyás
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Ezt a brilliáns bölcsességet melyik idióta tanácsadód adta a szádba?
Gondolom az árát is megkérte vastagon.
Az a maradék 20% se olyan rossz ugye.