Nem bocsátotta el a Tigáz azt a szerelőt, aki ellen csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Hajdúnánási Rendőrkapitányság, de az eljárás végéig lakossági ellenőrzést nem végezhet. A Hír TV Panaszkönyv című műsorának riportja után egy volt Tigáz-dolgozó is jelentkezett, aki azt írta: valóban jutalékot kaptak a szerelők a cégnél a manipulált gázórák után. A Panaszkönyv mutatta be azt a rejtett kamerás felvételt, amelyen a Tigáz egyik szerelője valamivel többször is megkarcolta a gázórát, miközben a lakás tulajdonosa éppen a másik helyiségben tartózkodott. A művelet elvégzése után a szerelő azt közölte a gyanútlan fogyasztóval, hogy a gázórát szerinte valaki manipulálta. A szerdai adás óta rengeteg néző jelentkezett a Hír Televíziónál azzal, hogy ő is így járt. Levelet írt a Tigáz egyik volt munkatársa is, aki elmesélte: a cég arra is oktatta szerelőit, hogyan tudnak leolvasás után kisebb hibákat ejteni a gázórákon.

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr.luigilongo60
A pofátlanságnak tényleg nincs határa,a pógárok egy része egykis plusszpénzért bármikor képes eladni a becsületét.

Undorító!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nahát
@Csizmás Kond: ez lehet így van, de miért pont a gázóránál csinálják a mágnesezést
Csizmás Kond
@nahát: Régebb voltak olyan órák, amelyeknek a számkijelző része valami mágneskuplunggal működött, és tán azt lehetett megbuherálni, de azt azért is nem hiszem, mert a mágnesezést máshonnan is megkaphatta, ugyanis acélvezetéken ment a gáz.
Amúgy a vízkőoldó műszer is mágneses alapon működik.
Csizmás Kond
@nahát:
és a hitelesség kedvéért egy ma működő és hivatalosan felszerelt mágnesgyűrű ...
kepfeltoltes.hu/121027/DSC00082_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
lewega
Az én kolléganőmék is így jártak, pedig értük a tűzbe tenném a kezem, olyan biztos vagyok benne, hogy ők nem csaltak. Mikor én ezt meghallottam, hogy ilyen szemétségeket csinál a Tigáz, nekem végem volt. Biztos voltam benne, hogy hozzánk is kijönnek és majd átvernek. Természetesen jöttek is /váratlanul, nem küldtek értesítést, hogy jönnek/, de a férjem elővette a videót és minden mozdulatukat levideózta. És természetesen mindent rendben találtak.
overdose
Fel kell jelenteni olyan mint a távfűtés ,a radiátorok langyosnak sem mondhatok de a számla 34000Ft gusztustalan,mikor kiköltöztünk (Békásra) nem lehetett hozzáérni a radiátorokhoz olyan forró volt:mocskos korrupt banda:
torgyan
Így tettek szert a nemfizetőkből eredő hiányra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.