Megszokhattuk már, hogy baloldali politikusok szívesen gyanúsítják meg olyannal a jobboldali pártokat, vagy éppen kormányokat, amit eredetei terveik szerint maguk szeretnének elkövetni, csak előzetesen felmentést adnak maguknak – mondta a Vasárnapi újságban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A politikus ezt annak kapcsán nyilatkozta a Kossuth Rádió műsorában, hogy Bajnai Gordon egy közelmúltbeli interjúban azt mondta, a karaktergyilkosság a Fidesz leghatékonyabb fegyvere, és tudja, hogy most ő van célkeresztben.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezek helyett a Navracsicska, meg a gazdái megcsinálták a fizetős (bocs. önköltséges) oktatást, a kórházak bezárását, az járulékok emelését, most(!) már a fél világ tudja, hogy az "Orbán és bandája" még a templomban is hazudik, vagy hogy 2010-től nem a Bajnai vezettetett be 31féle új(!) adót, hanem az Orr bán!!
Akkor hogy is van ez??
Na persze, hiszen a Navracsicska is a bandához tartozik és nem tud igazat mondani!!
Neked mi van a pofabőröd helyén?
Új hozzászólás