Megbízta a kormány Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy készítse elő és koordinálja a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezésével, valamint a zsidó közösségeket érintő kulturális, hagyományőrző, oktatási és történelmi tényfeltáró tevékenységekkel kapcsolatos közigazgatási és szakmai feladatokat. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Lázár Jánosnak feladata egyebek mellett, hogy a zsidó közösségek érdekképviseleteivel megvitassa az örökös nélkül meghalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett emberek után a közösségek vagyoni igényeivel összefüggő kérdéseket. Ő koordinálja az ezeknek az igényeknek a teljesítésével kapcsolatos tárgyalásokat, valamint a tárcák közötti egyeztetéseket is.

Forrás: barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kerék
@Dr.luigilongo60: Annak baromság aki nincs tisztában a zsidók történelmével.
Mit köszönhetünk nekik? Semmit, de rengeteget ártottak nekünk. Külföldről gyalázzák a magyart, sőt itthonról is. Hagytuk, hogy megvessék a lábukat itt, és még a lovat is adtuk alájuk. Szeresd őket, engem hidegen hagy, de legalább lásd át az alattomos rendszerüket és ne írj badarságokat.
Köszi.

(a muszáj szót meg úgy írod ahogy akarod, én inkább helyesen, pontos j-vel írom ezután is )
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@alfás: Igazad van. Ennek a végrehajtása egy valódi seggnyaló kormány megalázkodását, behódolását jelenti. Voltaképp miért nem követelünk a sok fiatal elhurcolt fiú miatt kárpótlást a törököktől, holott janicsárt neveltek belőlük,talán éppen ellenünk?
bakegya
@jancsipapa: az egész ország sötétben bambult!-az Erzsébet krt.Lenint gyászolta olyan sötéten, fesletten lepukkant volt a város.
Mától Állami Általános iskolába járhatnak a gyerekeink!-ez már átmenesztés a kommunizmusba?D,és még ez a zsibózás IS.
Csak és csak IS AZ ZSIDÓZIK AKINEK ERRE VAN SZÜKSÉGE.
Örkény nagyon egyértelműen írt erről,és a történelmi ismereteim alapján igazán nagy baromság a hülyeségek ,bűnök feltámasztása.Egy igazán mindenoldalúan elszenvedett kifosztott meggyötört családból való véleménye ez.MUTASSATOK NEKEM OLYAT AKI NE KOMPROMITTÁLÓDOTT VOLNA A KORBAN AMIBE BELESZÜLETETT.
Egyedül a tudás és érzelmi intelligencia emelheti és tarthatja a maga helyén az embert.
Pilóta
@kedwes: tegnap 19:47
Orálisan, análisan vagy hogy?!:-)
bakegya
@kerék: még élnek azok az emberek akiknek a munkával szerzett vagyonát,a földet pl a tsz-ben kapirgálóknak,és jó ha nem csak a tsz enököknek és titkárnéniknek osztogatták szét. A REPRIVATIZÁCIÓTÓL FÉLT AZ oRBÁN IS MEG A CSALÁD.Torgyánpapa intézte,első körben ,a többit vitték az ügyvéd urak amit most úgy tesz a vezér mint ha vissza akarna csinálni.Na erre volt jó a FIDESZ FÖLDTÖRVÉNYE-ÉS AZ ÁLLAMOSÍTÁSOSDI.EZEK IS CSAK ZSEBHUSZÁROK.
Mindezek ismeretében egyáltalán nem csodálkozom majd azon amikor egymás torkának esnek azok akik az újabb és újabb újraelosztásban érdekeltek.
kukac50
Akik után nincs örökös, az után nem jár semmi pénz,Lázár teszi el a pénzt amit adnának?
Ha a zsidók kapnak,akkor adjanak Nekünk is hiszen a nagyszüleim földjeit mind el vette a Tsz, vissza semmit nem kaptunk belőle,akkor Nekünk is jár vagy senkinek sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.