Az első siker az volt, hogy nem csak kimentünk, hanem hazajöttünk Moszkvából – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Jó esélyünk van arra, hogy kikerüljünk az unió túlzott deficit eljárása alól, érdemes harcolnunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában. A tények Magyarország pártján vannak: eddig is megtettük a hiánycsökkentéshez kapcsolódó intézkedéseket, az a baj, hogy értékelésbe és a jóslás szerű elemek is bekeverednek - tette hozzá. Magyarország pénzügyi védőhálót kért - vagyis hitelkerete - ilyet kaptak a lengyelek - mondta az IMF tárgyalásokról. Orbán szerint még nincs vége a tárgyalásoknak, mi szeretnénk megkapni a rugalmas hitelkeretet. Az idő Magyarország oldalán áll, hisz az IMF napról-napra kap kedvező adatokat a magyar gazdaság állapotáról. Azt vártam, hogy az IMF látni fogja az idő előrehaladtával rájön, hogy Magyarország belefér ebbe a keretbe. Ám rá kellet jönnünk, hogy a "holló a hollónak nem vájja ki a szemét". Az IMF nem akar...
Orbán a magyar háziasszonyok pénzében bízik az IMF helyett
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Videó: Magyar Pétert hatalmas tömeg fogadta Miskolcon
- Ásatást végeztek a régészek Visegrádon: döbbenetes, hogy mire bukkantak a teniszpálya alatt
- Magyar Péter: Ha 10 napon belül nem mehetünk be a köztévébe egy élő vitára, akkor ott leszünk, amíg be nem eng...
- Magyar Péter ultimátumot adott a közmédiának: ha tíz napon belül nem hívják vitára, tüntetést szervez a Kunigu...
Itthon
- 2024. May 9., 21:35
Ennyit jósol Deutsch Tamás a Fidesznek – Nagyon optimista jövőképet vázolt
Itthon
- 2024. May 9., 21:10
Sulyok repül – Igaz csak Pekingbe
Itthon
- 2024. May 9., 20:22
Megtévesztés miatt indul eljárás az MVM ellen
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
coyote3
Az első sikered, hogy nem küldött Putyin a Gulágra a "ruszkik haza " szólamodért...
A második sikered, hogy van még nagyon tájékozatlan ember ebben az országban, aki fenntartás nélkül elfogadja a hazugságaidat. Konkrétan arra a "védőhálóra" gondolok, amire Magyarország az általatok belemanőverezett "gazdaságpolitika" miatt nem jogosult...A harmadik sikered , hogy sokan annyira gyengén bútorozottak, hogy nem is fogják fel, hogy ft-ban kifejezve mennyivel többe kerül nekik a IMF és a piacokról felvett hitelek kamatai közti különbség. Szóval valóban egy sikertörténet részesei vagyunk...:))))

Dr. Felipe
Meg gondolom a kezét csókolgató vénasszonyok pénzére is ráhajt de lopja is el tőlük.
A Tündik bündije
"Az első siker az volt, hogy nem csak kimentünk, hanem hazajöttünk Moszkvából – mondta Orbán Viktor miniszterelnök."
Na igen, végül is eljátszhatták volna az egész delegációtokkal is azt, amit 2010 áprilisában Szmolenszkben a lengyel kormányküldöttséggel... igaz, ti kis nyikhajok vagytok, ezért nem éri meg rátok ennyi energiát pazarolni.
konteo.blogrepublik.eu/2011/03/02/a-szmolenszki-katasztrofa/

szaboria1
Akkor Íldokón kezdheti is , hogy adja oda a kis vagyonát.
A Tündik bündije
"A miniszterelnök szerint, ha amerikai és brit milliárdosoknak megéri magyar államkötvényeket venni, akkor a magyar háziasszonyoknak is: azért bíztatok mindenkit - ha van pénze -, hogy vásároljon magyar államkötvényt."
Látod, te turultojásból szárba szökkent mélynövésű géniusz? Ott az a bizonyos "ha."
Látod, te turultojásból szárba szökkent mélynövésű géniusz? Ott az a bizonyos "ha."
a Pepita
Azért az enyémre ne nagyon bazírozza a következő költségvetést...
kedwes
Nem vagyok biztos benne, hogy jó ebéddel várnák a Magyar háziasszonyok, akiknem a pénzét már elherdálta!
coni
Kötelezővé tenném a 2/3-nak államkötvény vásárlását, hogy a saját bőrükön is érezzék mire szavaztak.
Fura, hogy még mindig vannak akiknek a kedvéért eljátssza ezt a
Mi is ugyanolyat akarunk mint a Lengyelek!
típusú nyafogást, amikor már százszor elmagyarázták neki, hogy ahhoz előbb nekünk is ugyanolyan jó eredményeket kell felmutatni mint a Lengyelek és akkor kaphatunk. De a Lengyelek fényévekre vannak tőlünk és a távolság Matolcsyval folyamatosan nő.

adsl70
@A Tündik bündije: Köszi a lengyel linket nagyon tetszik és köszönöm neked :-) A másik vannak itthon régi kötvények amin ugyan rajta van a magyar állam illetve régebbi kötvény amin elvileg a magyar föld alapján a magyar stb de tökmindegy senki nem foglakozik vele értéktelen.
tűzróka1939
Mi az ebéd asszony ? Kamatozó államkötvény . Melyikből kérsz a 6%-os vagy a 9%-os hozamúból ? Na kb ekkora marhaságot mond az ORRbán .
lajospapa
Várom, hogy a háború előtti örökölt kötvényeim értéke még egy kicsit feljebb menjen. Nézegetve a vagyonnyilatkozatát a Miniszterelnök Úrnak, két dolog jut eszembe. Az egyik Lázár János mondása: akinek nincs semmije az annyit is ér. A másik: Mi lesz ha Svájc mégis kiközli a betéteket? Bár bízom benne, hogy én megúszom.
ProPeller Mariann
Hazajöttünk Moszkvából - és hoztuk az oroszokat is. Minden háziasszony bérelhet egyet a spájzba.
sóher
Elmebeteg ! elöször megnyomoritja a népet a semmiből akar még semmit fogyatékos? van egy tippem a z ellpot milliárdokat hozza vissza és helyre áll a hiány! majd a temetőbe viszi a sok lóvét?
overdose
Kérj az asszonyodtól havi 1.5 millát adsz a konyhára + az ő fizetése! 5 milló örökség ,minden évben érdekes balesett?A nagyja az Amerikai bankban Simicska-Orbán néven !
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító