A Magyar Remény Mozgalom (MRM) álláspontja szerint mindazok a szervezetek, politikai pártok és egyének, akik részt vettek a 2004. december 5-i magyarországi, kettős állampolgárságról szóló népszavazás ellenkampányában, és arra buzdították a magyar szavazópolgárokat, hogy utasítsák el a határon túli testvéreiket, azoknak semmi helyük és keresnivalójuk az elszakított régiók közéletében – írja László Bálint a szervezet elnöke sajtóközleményében. A politikus emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nemrégiben az erdélyi Kolozsváron tartott kihelyezett ülést, amelyen részt vett a párt elnöke Mesterházy Attila is, aki bejelentette, további politikai kiruccanásokat terveznek Felvidékre, Kárpátaljára és Délvidékre is. Eközben Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy komáromi lakossági fórumon beszélt Trianon ,,jogosságáról”, valamint a külhoni magyarok ,,felesleges” szavazati jogáról.
A Délvidéken nemkívánatos személyek Gyurcsány és Mesterházy!
Forrás:
barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- Leszúrtak és élve eltemettek egy bácsit: drámai mentés négy nap után - Videó
- Súlyos fordulat Fico merénylőjének ügyében
- Durva kommandós akció Budapesten, őrizetbe vették K. Edét, a móri mészárlás ügyében felmentett nehézfiút
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pilóta
"Az MRM megkéri a Magyar Szocialista Pártot és a Demokratikus Koalíciót, valamint a hozzájuk és egykori kormányzatukhoz köthető személyeket, hogy álljanak el ötletüktől, és mellőzzék jelenlétüket a szűkebb délvidéki pátriánkban. Ha mégis kitartanak amellett, hogy Délvidékre betegyék a lábukat, abban az esetben a Magyar Remény Mozgalom ellentüntetést helyez kilátásba a látogatásuk helyszínére. Azok pedig, akik hivatalosan tervezik fogadni a szocalisták vagy koalíciósok küldöttségét, magukat egyszerűen a nemzetrombolók táborába taszítják."
miazavalami
Szép lassan kiköltözik a parlament! :-)
QQCSI
@Pilóta: Az, hogy ki fogadja el a trianoni döntést és ki nem, az egy dolog.
De egy idegen ország belügyeibe beavatkozásként érzékelem, ha valaki
Magyarországról beleugat Románia, Ukrajna, Szlovákia...belügyeibe.
Nem kéne! Viszont ugyanígy kuss az ottaniaknak a mi választásunkba!
De egy idegen ország belügyeibe beavatkozásként érzékelem, ha valaki
Magyarországról beleugat Románia, Ukrajna, Szlovákia...belügyeibe.
Nem kéne! Viszont ugyanígy kuss az ottaniaknak a mi választásunkba!
miazavalami
@QQCSI: Nem ugatnak! Pitiznek a szavazatokért!
QQCSI
@miazavalami: :) Részletkérdés.
Dr. Felipe
A délvidéki magyarok szintén nemkivánatos személyek itt Magyarországon. Otthon rendezkedjenek és a szavazati jogukkal ne merészeljenek beleavatkozni Magyarország belügyeibe.
szjupermen
László Bálintot igencsak sikerült megvezetni. Azt hiszi szegény szerencsétlen, hogy a Fidesz emberségből állt a kettős állampolgárság mellé. Nem tudja a kis dőre, hogy egyszerű szavazatszerzés volt a fő ok, ami még aljasabbá teszi az egészet.
sport50
na ők mennyit kaptak vajon???az egy dolog,hogy kettős állampolgárok lettek,az rendben.egy másik pedig,hogy beleszóljanak-e az itteni választásokba.hát ezt nem kell!!!
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
De egy idegen ország belügyeibe beavatkozásként érzékelem, ha valaki
Magyarországról beleugat Románia, Ukrajna, Szlovákia...belügyeibe.
Nem kéne! Viszont ugyanígy kuss az ottaniaknak a mi választásunkba!