Szinte kizárólag a kiterjedt szociális védőhálónak köszönhető, hogy Magyarországon a lakosság fele nem él szegénységben, állapítja meg a hazai szociális védelemről készült elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal - írta a Világgazdaság.

A lap csütörtöki számában ismertetett elemzés szerint mintegy másfél millió ember él mélyszegénységben, vagyis tartósan a létminimum szintje alatt úgy, hogy iskolázottsága, családi és egyéb körülményei miatt szinte esélye sincs önerőből e helyzetből kitörni. A gyerekek 22 százaléka nő fel kilátástalan helyzetben, és a gyermekes háztartásokban a szegénységi arány 2,5-szer magasabb, mint a gyermektelenekben. Jelenleg a magyar háztartások 75 százaléka nem képes havonta megspórolni annyi pénzt, amiből váratlan kiadásait fedezni tudná.

Ha nem lennének szociális juttatások, de még nyugdíj sem, a szegénység a transzferek figyelembevételével számítottnak több mint a négyszerese lenne. A legjelentősebb mértékben a kizárólag nyugdíjból élők helyzete súlyosbodna, szegénységi arányuk több mint húszszorosára növekedne, tízből kilenc idős ember nélkülözne. Társadalmi juttatások nélkül a gyermekek közül több mint 2,5-szer, a 18-64 évesek körében pedig több mint 3,5-szer több lenne a szegény. De a nyugdíjakon kívüli transzferek is 56,7 százalékkal csökkentik a szegénységet - hívja fel a figyelmet a kutatás.

A KSH szakértői kiemelik: a kiterjedt jóléti ellátások magasan tartják az államháztartási kiadásokat, ami bevételi kényszert eredményez, így csak magas adó- és járulékfizetés árán lehet a rendszer működtetni. Ezzel kapcsolatban a lap felidézi, hogy Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tavaly a szegénység elleni küzdelem világnapján azt mondta: évente összesen több mint 1200 milliárd forint támogatást kapnak a szegény sorban élők a befolyt adókból.

151 hozzászólásarrow_drop_down_circle

QQCSI
@entero: ma 15,37 Ezt írtad hallgatagnak:

"Ez egy ilyen fórum, szokd meg. Engem is letámadtak már az elején, mert Fidesz párti vagyok, meg gyárigazgató, jómódú. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy lecsalózzanak, seggnyalónak tituláljanak, csak így ismeretlenül. Az emberek ilyenek, szokj hozzá. Ne feledd, az irigyek országában élsz...:-))"

Ne csúsztass!!!

Senki nem azért rühell, mert jómódú vagy, gyárigazgató és fideszes,...
...hanem azért, mert "lézerannyitisér" -féle a modorod.
De pont azért, mert fideszes és jómódú vagy, nem is fogod fel, hogy bántó, irritáló, visszatetsző a stílusod.
Skiccpalkó is természetesnek tartja, hogy ami jár, az jár, holott sumákolt, csalt és hazudott, ezért inkább röstellnie kéne magát, és elbujdokolnia szégyenében!
Lézerannyitisér szintén úgy képzeli, hogy neki mindent lehet!
Orbán is --jogász létére--kordont bont!
Zsiga Marcell is kijelenti, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, miközben a szaros diplomáján kívül, --amit az ülőgumója révén szerzett meg--semmi hasznosat nem csinált életében!
Kiflicsücsök szenátor asszony is csak akkor fizeti be az adót, ha már az egész ország tud róla, hogy sáros!
Kövér is szemet huny, ha a Széles Gábor bandája becsteleníti meg az ország házát, de rögtön pribékeket küld, ha más egy lámpaoszlopra szeretne kitűzni egy molinót!

*
Te is mószerolsz a moderátornál és fenyegetőzöl!
*
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Manno István
@bundi: Elolvastam, amit tanácsoltál, sőt az Alkotmányunkat is! Nagyon sok ország büszke lehetne, ha ilyen Alkotmánye lenne. Az hogy ha találnak valami jobbat miért nem lehetne változtatni az Alkotmányon? Ez a természetes! Ahogy a tudomány is változik úgy ...
bundi
@Manno István: meg ahogy a tények is nem?
mert például tény az, hogy alaptörvényünk van most már. tehát frissíts az ég szerelmére:
www.kormany.hu/download/0/d9/30000/Alapt%C3%B6rv%C3%A9ny.pdf
ha nekem nem hiszel, mert bolsilibsinek tartasz akkor legalább a nagyvezéred szavaira figyelj manócska.
bundi
@Manno István:" Elolvastam, amit tanácsoltál, sőt az Alkotmányunkat is! Nagyon sok ország büszke lehetne, ha ilyen Alkotmánye lenne." (kapcsold be a helyesírás ellenőrzőt és kidobja egyből a hibákat: alkotmánye?)
nem alkotmánynak, hanem alaptörvénynek hívják.
tehát a bekopizott listában cseréld le, ahogy az 1013-as dátumot is.
"• A gáz és villany árának 10%-os csökkentése 1013.01.01.-től. A távfűtésé is."
ne mutasd magad nagyobb hülyének, mint amekkora vagy.
bundi
@Manno István: egyébként egy korrekt lista. pontokba van szedve, meg kevés benne a helyesírási hiba (na talán ez némi gyanúra ad okot)
igaz a valósághoz köze nincs, de hát ez téged minősít.
ennyi erővel egy bevásárlólistát is bemásolhatnál.
A Tündik bündije
@Manno István: Ez még mindig gusztusosabb, mint mikor a felcsúti turulvezér valagszőre csiklandozza az orrod hegyét, te kis fizikus csikótojás...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.