Hétfőre újra a Parlament elé szólítja szimpatizánsait az Éhségmenet. Céljuk, hogy flashmobbal válaszoljanak az őket a fővárosba érkezésükkor fogadó molinóra, amelyen a "Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét" felirat szerepelt. Komjáthi Imre, a Munkát, kenyeret, tisztességes béreket! Egyesület elnöke - az Éhségmenet egyik vezetője - a STOPnak elmondta, hogy ismét a "Ne féljetek! " jelszóval hívják az embereket a Kossuth térre, hétfőn 17 órára. Az edelényi munkás-politikus kifejtette, azt szeretnék, ha mindenki hozna magával olyan transzparenst, táblát vagy plakátot, amit szívesen látna a Parlament előtt. Tiltakozó akcióra azért kerül sor, mert az Éhségmenet résztvevői felháborítónak tartják, hogy a Kossuth téren olyan felirat várta őket megérkezésükkor, amely a szocialista hataloméhség menetének nevezték őket. Komjáthi - aki az MSZP edelényi elnöke, ám a menetben nem így, hanem hat gyermeket nevelő munkásként vett rész - elmondta, hogy bár kaptak segítséget a szocialistáktól, az...
Hétfőn a Kövér-gárda ellen megy az Éhségmenet
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
Itthon
- 2024. May 19., 10:12
"Feljelentem Orbán Viktort aljas indokból elkövetett rágalmazásért” – Nem indul jól a pünkösd vasárnapja a kormányfőnek
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sonderkommando
Bele lehet keverni a történetbe a napi politikát, de mégis:
Ha Munkát, kenyeret, tisztességes béreket! Egyesület nevű szervezetre van szükség, az bizony durva indikátora a mai valós hazai helyzetnek.
Ha Munkát, kenyeret, tisztességes béreket! Egyesület nevű szervezetre van szükség, az bizony durva indikátora a mai valós hazai helyzetnek.
soljanka
@leszúrt rittberger: Ezzel most nagyon nem értek egyet. én nagyon nem szeretem Mesterházy és bandája ténykedését, de ugyanakkor szerintem ha egy vidéki, falusi mezei politikus bármely tömörülésből úgy gondolja, hogy szolidális az éhezőkkel, az nem szabadna, hogy probléma legyen. Akár kormánypárti is vonulhatna, csak ők ugye nem merik.
Pont azért vagyunk most itt, mert mindig, mindenkinek megmondjuk, hol a helye, mit szabad és mit nem.
Ha olyan politikus vonul, aki nem közéjük való, majd kivetik maguk közül...
Pont azért vagyunk most itt, mert mindig, mindenkinek megmondjuk, hol a helye, mit szabad és mit nem.
Ha olyan politikus vonul, aki nem közéjük való, majd kivetik maguk közül...
hajduferenc52
@leszúrt rittberger: nagy az isten marha kertje...
kukac50
Bárhogy is próbálják a politikusok egymás ellen felhasználni az éhség menetet,azért ha normálisan tudnának gondolkodni, akkor a megoldáson dolgoznának,nem pedig egymás mocskolódásán.
Azért amikor 3 millió ember él 50 ezer forint alatti összegből ami jó ha a számlák befizetésére elég, ebből is adóznak többféle formában,Ők is annyiért kapják az élelmiszert mint a milliós fizetésű politikusok. Akkor nem politikai csatározásra kell koncentrálni,hanem a megoldáson,hogy hogyan lehet segíteni ezeken az embereken.
Az adófizetők bízom benne, nem azt támogatják, hogy a politikusok több pénzt zsebeljenek be,mint Zsiga Marcell,hanem igazságos elosztást és az éhezők megsegítését tartják fontosnak.

bretagne
Szörnyű ország lettünk/vagyunk.(Már az embereket értem.) Elképesztő, ennyire gonosz és rosszindulatú. Miért kell a szegény nyomorán gúnyolódni?
Szerintem a világon nincs még ilyen békétlen, összeférhetetlen ember!
Szerintem a világon nincs még ilyen békétlen, összeférhetetlen ember!
hallgatag
@leszúrt rittberger: Nemhogy a 6 (!) gyerekére vigyázna !!!
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés