Az MSZP hétfőn ügyrendi javaslatot terjesztett az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága elé. Indítványozták, hogy a bizottság állapítsa meg: Kövér László megsértette az Alaptörvényt azzal, hogy nem írta alá és nem küldte meg időben Áder Jánosnak az új Polgári törvénykönyvet. Az Alaptörvény szerint az Országgyűlés elnöke minden, az Országgyűlés által elfogadott törvényt öt napon belül köteles aláírni és megküldi a köztársasági elnöknek. Kövér László ezt nyilvánvalóan elmulasztotta megtenni, mivel az elfogadott törvényt az Országgyűlés elnöke csupán hétfőn írta alá és továbbította – állítja a párt. Az MSZP szerint szomorú és szimbolikus, hogy Kövér László éppen egy olyan horderejű törvény, mint a polgárjogi kódex esetében sértette meg a törvényalkotáshoz kötődő házelnöki kötelezettségét. „Amit azzal együtt is be kellett volna tartania, ha az új Polgári Törvénykönyv úgy rossz, ahogy elfogadták. Az Alkotmányügyi bizottság fideszes többsége eddig egyszer sem merészelt a házelnök jogsértő...
Kínos: Kövér László megsértette az Alaptörvényt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
- Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
- Tolvai Reni smink nélkül is gyönyörű, sok bókot kap
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
slendriánságról nyilván szó sem lehet,
arról meg pláne nem, hogy felfogta volna: a PTk úgy szar, ahogy van.