A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök és az Együtt 2014 gazdasági programja csak nagyon súlyos lakossági megszorításokkal lenne megvalósítható.

Rogán Antal szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a választói mozgalom a különadók és a bankadó megszüntetését, valamint az adójóváírás újbóli bevezetését ígéri, aminek költségvetési egyenlege mínusz 771 milliárd forint lenne.

A büdzséből hiányzó pénz pedig még úgy is 600 milliárd forint körül alakulna, ha Bajnai Gordonék az évi négymillió forint feletti jövedelműek esetében beiktatnának egy második, 25 százalék körüli adókulcsot - tette hozzá a kormánypárti frakcióvezető.

A politikus szerint ezt a hiányzó 600 milliárd forintot csakis lakossági megszorításokból pótolhatná Bajnai Gordon.

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Rogán tóni--lézerdzsoni, kósalali, no meg a püffedt pávatáncos a tipikus példa arra, hogy belebújtathatják őket a legdrágább öltönybe, a tapló az tapló marad.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Manno István
Kedves Ballibesek! Gondolkodás céljából ezt nézzétek meg. Igaz
nem árt az angol ismerete:

www.youtube.com/watch?v=lmTHhGChVKM

Okuljatok, ha képesek vagytok rá!!
nemsemmi
@Manno István: Mi köze ehhez Bajnainak?
Dr.luigilongo60
@Manno István: A FIDESZ-KDNP-ét illetve a jobboldalt is össze lehet mosni a nácizmussal, csak semmi értelme.
Zsuga
@buboska: A fehér holló ritkaságával ér fel azon politikusok száma, akik valódi meggyőződésből harcolnak tűzzel-vassal a politikai hatalomba való jutásért. Ez mindig is egyéni és anyagi érdekből történt. A szocializmusban is csak úgy lehetett érvényesülni, ha KISZ vagy MSZMP taggá vált valaki. A fiatalabbak, ha kihúzták addig, míg nem érződött a rendszerváltás szele, csak a szülők volt tagságával dicsekedhetnek, de vannak a középkorúak között is szép számmal, akik a piros könyvecskét eltűntetve azonnal narancsra váltottak, hiszen a zsírosbödön mellől kár lett volna elsodródni. Jól tudjuk, hogy az a gyönyörű épület, az Országház valójában a nemzet színháza. Tele van jobb-rosszabb színésszel, akik nekünk, illetve velünk játszanak, míg mi elvitatkozgatunk arrról, melyikük tehetségesebb.
samuel
@Zsuga: Rossz a megfogalmazás :Nagy az Isten állatkertje,kár hogy a magyar parlament a kifutója.Ne sértegessük a szinészeket és ne hozzuk egyszíntre Lázár János/lézeres/-sal. Üdv.
Zsuga
@samuel: Nem, nem! Én ezzel nem a hivatásos színészeket bántom! Nekik semmi közük ehhez a színjátékhoz. Ők a kész irodalmi műveket betanulva játszanak a közönségnek, szórakoztatás céljából, míg a parlamentben mindenki a maga kreálta produkcióval hergeli, vagy éppen buzdítja a hallgatóságot, ráadásul sokkal vaskosabb honoráriumért. Ezzel szemben az állatok sokkal több megbecsülést érdemelnek, különösen az állatkerti rabságban élők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.