A miniszterelnök szerint amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, addig az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg.

Orbán Viktor ezt hétfőn, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján mondta a rákoskeresztúri új köztemetőben, ahol felavatták a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlopot.

A kormányfő beszédében hangsúlyozta azt is: egy olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Cigus fecalicus!!!A narancs is önkényuralmi jelkép!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pisti271
@sonderkommando: Csak a szekrényben van,
lehet, hogy akkor nemis vagyok bűnöző. :)
sonderkommando
"A kormányfő beszédében hangsúlyozta azt is: egy olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt."

És ahol nem a dolgozó emberek tartanak el sok ezer bűnöző buckalakót! Ha a munka alapú társadalmat elfogadva abba beilleszkednek, akkor nem lesz diszkrimináció sem.
sonderkommando
@Pisti271: Otthon lehet méteres katanád is, csak ne vidd ki az utcára. Pillanatnyilag így áll jog a történethez.
sonderkommando
Nagy jelentőség nincs a tiltásnak/feloldásnak, hiszen attól, hogy nem lehet utcán viselni az adott jelképet (az SS rúnát), attól még egyetérthet azzal az ideológiával, vagyis semmi nem változik, ha nyilvánosan nem viseli a jelképet.
Tekla
Hely ,de a sárga csillagot bele rakták az eu-s zászlóban ,azt ott riogatják vele a gojokat, hogy ezek megint visszajőnek, már minden vezető pozícióban ott vannak . Voltak már a spájzban is biztos mert az is üres! ,Mindenkit kihasználnak ,bankokat alapítanak ahol pénzért kaphatod meg a pénzed ,amit az ő gyárában kapsz ,ha megveszed horribilis összegért azt a szart, amit hébérér veled csicskáztatott össze!
lbs
@Tekla: Ha sokat nézed az EU zászlót egy sárga hatágú csillagot vizionálsz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.