Miközben újabb és újabb jogvédő szervezetek fejezték ki aggályaikat, az Európai Unió döntéshozó szervei pedig máris heves vita és mélyreható vizsgálat alá vetették az alaptörvény hétfőn elfogadott, negyedik módosítását, Áder János államfő Németországban kormányzati kampányba kezdett. Nyilatkozatai nyomán úgy tűnik, hiába reménykednek sokan a köztársasági elnök vétójában, Áder nem küldi majd az Alkotmánybíróságra (Ab) a módosítást.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csiga0771
___________________________________________________
AZ ALAPTÖRVÉNY KÖZJOGI ÉRTELEMBEN ÉRVÉNYTELEN!
*
mégpedig az alábbi okok miatt :
*
1./ A Magyar Köztársaság Alkotmánya (de az Alaptörvény is) deklarálja a Népfelség elvét, miszerint a demokratikus hatalom forrása a Nép, (népakarat, melynek kinyilvánítása a népszavazás).
*
2./ A jelenlegi 2/3 többségű Fidesz-Kdnp, és kormánya a Magyar Köztársaság Alkotmányára esküdött fel ! Tehát a Köztársasági Alkotmányra tett esküt a kormányfő, a kormány, és a törvényalkotók egyaránt!
*
3./ A Magyar Köztársaság Alkotmánya kimondja ( amit változatlan formában átvett az Alaptörvény is,) hogy: 2.§.(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
*
4./ A jelenlegi 2/3 többségű Fidesz-Kdnp, és kormánya NEM Alkotmányozásra, NEM rendszerváltoztatásra kapott népi felhatalmazást, mivel választási programjukban nem tették közzé ezen szándékukat. Ezt elhallgatták a választók elől. A népfelség a népszavazáson így csak a kormányváltás ügyében hozott (hozhatott) döntést! Csak erre kapott a jelenlegi kormányzópárt 2/3-os felhatalmazást! EZ KÖZJOGI TÉNY !
*
5./ A kormánypárt és a kormányfő megszegte az Alkotmányra tett esküjét azzal, hogy visszaélve a népfelségtől CSAK a KORMÁNYZÁSRA kapott felhatalmazással, azt a jogállami demokrácia felszámolására, a szétválasztott hatalmi ágak központosítására, olyan átideologizált Alkotmányozásra használta, amivel egy új rendszert, egy autokratikus (érthetőbben szólva diktatórikus) rendszert hozott létre. Mindezzel megvalósították az Alkotmány 2.§.(3) bekezdésben fent idézett, “a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenység” tényállását! – és ez nem más, mint ALKOTMÁNY ELLENI PUCCS, más szóval ÁLLAMCSÍNY, vagyis b ű n c s e l e k m é n y !
*
6./ A “hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységen” túl, a...
csiga0771
6./ A “hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységen” túl, a “hatalom erőszakos megszerzésére és gyakorlására és birtoklására irányuló tevékenység” is tetten érhető. Ez esetben azért minősül erőszakosnak, mert a népfelség akaratával ellentétesen, azzal való jogi visszaéléssel, a parlamenti Házszabályok kijátszásával, megváltoztatásával jött létre, ill. ezen túlmenően az Alaptörvényt nem a parlamenti 4/5-ös szabály szerint fogadták el, sem pedig népszavazás nem erősítette meg! Az erőszak nem csak fegyveres erőszakként értelmezhető, hanem jogi erőszakként is. A jogi erőszak pedig mindenképpen megvalósult!
*
7./ Az 5. és 6. pontban leírtak megvalósításával a kormánypárti képviselők és a kormány tagjai együtt is és külön-külön személyesen is ESKÜSZEGÉST KÖVETTEK EL, ami szintén
b ű n c s e l e k m é n y !
*
8./ Az Alkotmány fent idézett 2.§.-a kimondja, hogy : “Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni!” Tehát magyar állampolgárként nem csak jogosult, hanem köteles vagyok ezzel szemben fellépni !
*
9./ Mindezek alapján egyértelmű, hogy Alkotmányellenes puccs történt Magyarországon !
Az Alaptörvény ezért KÖZJOGI ÉRTELEMBEN É R V É N Y T E L E N!!!
*
10./Egy Közjogilag érvénytelen Alaptörvényt nem vagyok köteles elfogadni érvényesnek magamra nézve. Ezen túl a Köztársasági Alkotmány, ( de még az Alaptörvény is) felhatalmaz, sőt kötelez arra, hogy magyar állampolgárkén FELLÉPJEK EZ ELLEN !!! A fellépés minimum jelenti azt, hogy felszólalok ez ellen, mások figyelmét is felhívom erre, és azt is jelenti, hogy NEM VETEM ALÁ MAGAM EGY KÖZJOGILAG TÖRVÉNYTELENÜL HOZOTT, NÉPSZAVAZÁSSAL MEG NEM ERŐSÍTETT
ALAPTÖRVÉNYNEK !!!
*
Sajnos arra már nem lehet számítani, hogy a Közjogi érvénytelenséget Alkotmánybíróság mondja ki az Alaptörvény fölött, mivel az Alkotmánybíróság is a diktatúra eszközévé vált! Ennek hiányában is igaz, hogy :
AZ ALAPTÖRVÉNY K Ö Z J O G I L A G ÉRVÉNYTELEN!!!
csiga0771
Csak bemásoltam, nem vagyok jogász, ki ki értelmezze ahogy szeretné...
miazavalami
Te én ezt nem olvastam végig csak belekukkantottam...és igazad van! :-) @csiga0771:
Pilóta
Én tanultam alkotmányjogot,mégpedig mostanában, de számomra az 1949. évi XX. tv., azé' kissé snassz vót!:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.