Tízmilliókat kerestek tavaly a nagyobb tőzsdei vállalatok igazgatóságában és felügyelő bizottságában posztot betöltő tagok. Persze, álláshalmozókat itt is találunk, így volt, aki több mint 40 millióért látta el feladatát. Tavaly a legnagyobb tőzsdei cégek vezérei, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagja könnyen tízmilliókkal gyarapodtak. Igaz, hogy ez bruttó összeg, tehát csak az adókkal és járulékokkal csökkentett összeget vihették haza ténylegesen, ám ez már az a szint, amikor mondhatjuk, hogy bőven jut is, marad is. Az mfor.hu ezúttal a nagyobb, tőzsdére bevezetett cégek javadalmazási nyilatkozatai között szemezgetett, és összegyűjtötte, mennyivel honorálták tavaly a vezetőség munkáját.

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
@rokker33: ...és még mennyit fognak, föleg,
hogy az MNB-nél kuszaszem lett a " föpénztáros "
Nakimaga
Nem tőlük sajnálom,az enyém a kevés !
QQCSI
@Nakimaga: Én bizony elvárnám egy Csányitól és kollégáitól is ezt a magatartást:

"Érdemes még kitérni a Magyar Telekomra is, ahol Christopher Mattheisen bruttó 7,2 millió forintot kapott a betöltött pozícióért, ám erről lemondott. Akárcsak a többi igazgatósági és felügyelő bizottsági tag. A cég javadalmazási nyilatkozatában felfigyeltünk egy érdekes dologra, mely egy fél mondatot megérdemel mindenféle negatív, vagy pozitív felhang nélkül: a tagok közül a külföldi illetőségűek szinte kivétel nélkül lemondtak a javadalmazásukról, míg a belföldi személyek nem."
rokker33
CSAK MILLIÓKAT???Orbánék MILLIÁRDOKAT tesznek zsebre a mi pénzünkből.
hallgatag
@rokker33: ...és még mennyit fognak, föleg,
hogy az MNB-nél kuszaszem lett a " föpénztáros "
Bástya Elvtárs
Januártól - decemberig 12 hónap van! Érje be mindegyik a havi javadalmazásával, mely többszöröse a közalkalmazotti béreknek! Nem beszélve a közmunkáért járó éhbérről...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.