Gyere haza vagy maradj itthon! – gazdasági programjának fiatalokat megszólító fejezetét Kaposváron ismertette keddi sajtótájékoztatóján, majd ezt követően lakossági fórumon az Együtt 2014 - PM választási szövetség vezetője. Bajnai Gordon országjárásának első állomásán beszélt erről. Bajnai Gordon előadását a fórumon mintegy 400-an hallgatták. A politikus, volt miniszterelnök arról beszélt, az elmúlt 10-12 évben elrontott politika végletekig megosztotta az országot, rossz kormányzáshoz vezetett. E megosztás jelképeként a „haza nem lehetett ellenzékben”, de mostanában kormányon sincs, jegyezte meg a pártszövetség vezetője. Az unortodoxia fényevő-mutatványa miatt menekül a tőke az országból, mondta, ezért nincs munkahely, illetve az ígért egymillióból 500 ezer már létrejött – külföldön. A kapkodó rögtönzés, a hatalommánia és a korrupció helyett a bizalmat kell visszaszerezni. A jómódúaknak kedvező egykulcsos adó és „egykulcsos rezsicsökkentés” helyett igazságos teherviselésről beszélt...
Egykulcsos a rezsicsökkentés is, országjárásba kezdett Bajnai
Forrás:
sonline.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás