A Hexagon Family Bt. 2006 júliusa óta havi nettó 290 ezer forintot és költségtérítést kap az állítólag rossz anyagi helyzetben lévő Miskolci Egyetemtől, de szerződéses feladatait többször külön is megrendelték, így összesen több mint 30 millió forintot keresett a rektor főtanácsadójának családi vállalkozása, derül ki az atlatszo.hu birtokába került szerződésekből. Január 31-én jelent meg az Egyetemigazsag nevű, névtelen szerző által vezetett blogon egy írás, mely azt írja, hogy az évek óta tartó megszorítások, valamint az Arcadom-hoz és Gropius-hoz kötödő befejezetlen építkezés miatt sínylődő Miskolci Egyetem Rektori Hivatala nem éppen spórolósan működött az utóbbi években. Mi több, Patkó Gyula korábbi rektor főtanácsadója, Molnár László Hexagon Family Bt nevű cége “a Miskolci Egyetem működésével kapcsolatos programkoordinációs, beruházásokkal kapcsolatos tanácsadói, műszaki elemzői, oktatásszervezői és erre vonatkozó tanácsadói feladatok ellátásával lett megbízva.”

Forrás: atlatszo.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.