Júniustól összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani - közölte a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Selmeczi Gabriella kifejtette: 18 és 35 év közöttiek pályázhatnak, akik fejenként három- és hatmillió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek vállalkozásuk elindításához. A pályázatokat június 3-tól lehet beadni az Új Széchenyi Terv keretében. A szóvivő felidézte a fiatalok foglalkoztatását segítő intézkedéssorozat eddigi állomásait, így a munkahelyvédelmi akciót és az első munkahelygarancia-programot. Ezekkel és a mostani pályázati lehetőséggel összesen mintegy 220 ezer fiatal pályakezdését, boldogulását tudja támogatni a kormányoldal - mondta. Úgy fogalmazott, hogy szemben "a Gyurcsány-Bajnai-szövetséggel", amely "vagy üres ígéretekkel próbálja szédíteni a fiatalokat, vagy pedig erőszakos politikai akciókra próbálja őket felhasználni", a Fidesz érdemi segítséget nyújt a fiataloknak.
5 milliárdot ad a Fidesz! Neked is jut belőle?
Forrás:
hajdupress.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 12., 20:22
Tom és Jerry-s sapkában parádézott Orbán Viktorral az esztergomi polgármester – ki a Tom és ki a Jerry?
Itthon
- 2024. May 12., 19:16
Lassan követhetetlen a változás – Hétfőn megint módosulnak az üzemanyagárak
Itthon
- 2024. May 12., 20:01
Vigyázat! – Egy medve bóklászik a Bükkben – Itt látták utoljára
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 11., 09:20
Köhögés miatt estek egymásnak az utasok a repülőn – Akár tragédia is történhetett volna
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás