Anyák napja alkalmából a Jobbik szükségesnek tartja a magyar édesanyák fokozottabb elismerésének szorgalmazását, hiszen ők azok, akik biztosítják családjaink és ezáltal a nemzet jövőjét – írta anyák napi közleményében a Jobbik.
Az ellenzéki párt szerint abban a demográfiai vészkorszakban, amely hazánkat évtizedek óta sújtja, különösen fontos a legszebb és legfontosabb női hivatás, az anyaság kiemelt támogatása. Aggasztó tény ugyanis, hogy a magyar fiatalok ugyan három gyermeket terveznek, átlagosan mégsem jut két utód sem egy családra. Ennek egyik fő oka, hogy a magyar anyák közel harmincévesen szülik első gyermeküket, ami után nagycsalád már nehezen jön létre. Ezért családbarát felsőoktatásra és munkahelyekre van szükség, valamint érdemibb otthonteremtési támogatásokra, hogy a tervezett gyermekek időben megszülethessenek.
Az utóbbi évtizedek nemzetközi tapasztalatai a Jobbik szerint azt mutatják, hogy a népességcsökkenést ott sikerült megállítani vagy akár meg is fordítani, ahol az anyákat nemcsak az otthonmaradásban segítik, hanem megadják a lehetőséget a munka világába való visszatérésre is, és az állam elismeri, segíti kettős hivatásukat. A nők ez esetben bizonyíthatóan nagyobb számban vállalják azt, ami a legszebb az életükben: az anyaságot – zárul a közlemény.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás