A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI kérdésére.

A kormányfő is részt vett a Fidesz csütörtöki elnökségi ülésén, amelyen az Európai Unió által javasolt, a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos lépéseket tárgyalták meg - tájékoztatott Giró-Szász András, közölve, hogy a miniszterelnök, egyetértve az elnökség többi tagjával, elfogadhatatlannak tartja azokat a költségvetést érintő lépéseket, amelyeket az Európai Unió bizottsága preferál.

A magyar kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethetetlenek azok a lépések, amelyeket az unió nyomására több EU-tagállamban végrehajtottak - hangsúlyozta a szóvivő, egyértelművé téve, hogy a magyar kabinet nem hajlandó olyan intézkedésekre, amelyek az eddigi közteherviselés politikáját felborítva a nyugdíjasokra, valamint a bérből és fizetésből élőkre raknának terheket.

Éppen ezért az elnökségi ülés után a miniszterelnök felkérte a nemzetgazdasági minisztert, dolgozzon ki a kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépéseket, hogy Magyarország a második félév végén kilenc év után végre kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, és "ezzel véglegesen maga mögött tudja a nyolc év szocialista kormányzás államháztartásra gyakorolt negatív hatásait" - közölte Giró-Szász András.

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypárt elnökségének rendkívüli ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak. Szavai szerint az Európai Unió visszaél a hatalmával. A megbeszélésen rögzítették azokat a területeket, amelyek módosításába vagy visszavonásába semmiképpen nem egyezik bele a magyar kabinet. Szó sem lehet a rezsicsökkentés visszavonásáról, a magánszemélyek és a kis- és középvállalkozások adóterheinek növeléséről, a nyugdíjak megadóztatásáról, a nyugdíjemelés eltörléséről, a családtámogatások csökkentéséről és a gyermekek utáni adókedvezmények felülvizsgálatáról sem - sorolta Rogán Antal, hozzáfűzve, hogy a magyar kormányoldal kitart a munkahelyvédelmi akcióterv intézkedései mellett is.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Hányadik Orbán csomagnál tartunk? Már nem is tudom...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Chupacabra: Merő véletlenségből nem fakard az a kard, és nem papírcsákó a csákó és nem hintaló nyerít a kormány alatt?
zipper
Jön az újabb megszorítás ? "nem a zemberek fizetik meg !" - ha mégis,akkor az pech, oszt' jó napot !
Chupacabra
@silber13: Dehogynem, de attól még csörteti a kicsi huszár.
lacika1ö
Sajnos ezt a kormányt nem lehet minősíteni !HOVA LETT AZ EMBERI SZERETET ,TISZTELET, MEGBECSÜLÉS??? ,EZ NEM ORSZÁG,,ÁLLATKERT..
QQCSI
@Chupacabra: Ne vedd zokon, kérlek, csak a jószándék vezérel:

"Huszárgyerek, huszárgyerek, szereti a táncot,
Az oldalán, az oldalán, csörgeti a kardot,
Ha csörgeti, had csörgesse, pengjen sarkantyúja,
Kossuth Lajos verbunkja, a muzsikáltatója."

A vaddisznók csörtetnek az erdőben.
Üdv: QQCSI
Chupacabra
@QQCSI: Akkor egy google keresést ajánlok a "kardcsörtetés" szóra. Ha mások rosszul írták, akkor én is, de ez elég valószínűtlen. Kardcsörgetésről viszont még nem hallottam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.