Az egri Molnár-család látszólag minden polgári erénnyel rendelkezik, melyet az első Orbán-kormány kijelölt: megvan a három szoba, három gyerek, négy kerék. A második Orbán-kormány ennek ellenére fél éven belül először a megélhetésüket, majd az újrakezdés esélyét vette el. Esettanulmány egy lokálpatrióta család padlóztatásáról. "Molnárné Lukács Andrea vagyok Eger város polgára. Ez az én történetem" – így kezdődött annak a 40 éves, háromgyermekes anyukának a levele, akinek a családját a kormány egy éven belül most másodszor készteti újratervezésre. A szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítása tavaly ősszel egyik napról a másikra küldte padlóra a játékgépek szervizelésével és hiteleztetésével foglalkozó családi vállalkozásukat. Majd amikor kikecmeregtek a cégük romjai alól, és kitalálták, hogy trafikot nyitnak, szakértő bevonásával készített profi pályázataikat is elutasította az állami pályázatkezelő. Csupán véletlen, de mind a szerencsejáték-törvény, mind pedig a...
Akiket fél éven belül kétszer küldött padlóra a kormány
Forrás:
hvg.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
- Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
- Tolvai Reni smink nélkül is gyönyörű, sok bókot kap
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
70 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Talán ha csak 2-3 trafikra pályáznak, sikeresebbek lettek volna. :)
(Ez egy tipikus, nagyot akart a szarka történet, ordított, hogy ők akarnak maffia módszereket alkalmazni a kilenc pályázattal, figyelmen kívül hagyva, hogy más ember is van a világon.) :)
Új hozzászólás