Jogszabály-módosításokat dolgozott ki a Belügyminisztérium a temetési költségek csökkentésére. A javaslat szerint ingyenes szociális temetés csak annak járna, aki "személyes közreműködést vállal" hozzátartozója temetésben, például felöltözteti az elhunytat, kiássa a sírt, felravatalozza vagy elbúcsúztatja a halottat.
Papp Magdolna Emese, a Belügyminisztérium főosztályvezetője szerint a lakosságnak egyre nagyobb terhet jelentenek a temetéssel kapcsolatos kiadások, ezért a kormány tájékoztatást kért a tárcától. A minisztérium elkészítette a költségek csökkentésének lehetőségét is bemutató jelentését, amelyet a kormány a február 26-i ülésén elfogadott, és ennek alapján a minisztérium jogszabály-módosításokat dolgozott ki, többi között a szociális temetés bevezetésre - tette hozzá.
A szociális temetés koncepciójáról Prutkay János, a Belügyminisztérium szakértője kiemelte, hogy a rászoruló hozzátartozók számára szabadon választható, ingyenes alternatívát teremtenének. A temető fenntartója köteles lenne külön parcellát kijelölni a koporsós vagy urnás szociális temetkezési helyek számára, az állam pedig a kellékeket (koporsó, urna, sírjel) biztosítaná. A szociális temetés feltétele lenne, hogy az eltemettető vagy az általa felkért személy vállaljon személyes közreműködést a temetés során. Ezek közé tartozik egyebek mellett az elhunyt felöltöztetése, a sírhely kiásása, a ravatalozás, búcsúztatás, illetve a koporsó, urna leengedése, behantolása.
A költségeket viselő szervek kiadásainak csökkentése érdekében a tervezet meghatározza a szociális és köztemetés esetén a hamvasztás és a szállítás legmagasabb költségét, valamint a hűtés hatósági árát is.
A jogszabály-módosítás során a temetkezési szolgáltatók árainak közzétételét is kötelezővé tennék, illetve megtiltanák a temetés-felvételi irodák működését a fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi intézmények 200 méteres körzetében - mondta Prutkay János.
A koncepció részeként szigorítanák az urnák hazavitelét: ez csak abban az esetben lenne lehetséges, ha az elhunyt azt végrendeletében kérte, illetve, ha a temetésre kötelezett nyilatkozik arról, hogy más hozzátartozók számára a kegyeleti jog gyakorlását biztosítja.
168 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Információkat.
Én viszont nem várok tőled semmit.
Neked mániád a kötözködés, amikor azután megérkezik - ha nekem címzed - a menetrendszerinti válasz, akkor meg átmész egyféle dehonesztáló stílusba.
Írtam már, az a te legfőbb problémád velem és a hozzám hasonló hozzászóló társakkal, hogy azokban a témakörökben amihez hozzászólunk, notórius tudáshiányban vagy.
Ekkora gyalázatot , nem szégyellik magukat!?
egyébként köszönöm, hogy felvilágosítasz a problémáról, amiben szenvedek a jelek szerint (jópofa ez a burkolt hülyézés, és elismerem ilyenre tőled nem számítottam, ez egy kellemes meglepetés), de elárulnád a témával kapcsolatban, miből vontad le ezt a messzemenő következtetést?
mert most magam idézve:
"tehát a halott búcsúztatás és a virrasztás milyen kiadásokkal is jár az állam részéről, legalább is mi az ami miatt a szociális temetést be akarják vezetni? mert ha jól tudom itt a vállalkozói díjakat akarják ezzel mérsékelni.
tehát amit a temetkezési vállalkozó kiszámláz az állam felé azok után az elhunytak után, akiknek nincs hozzátartozója, vagy a hozzátartozók nem tudják vállalni az anyagi kiadásokat. és nem a népi hagyományokról szól a cikk, lbs nagy bánatára, mert hova is lesznek így a szép fantazmagóriák az újra feltámasztott hagyományokról."
tehát elmondanád ebben az esetben például hol a tárgyi tévedés, vagy a nótórius tudáshiány?
esetleg melyik "társad" az akinek olyasmit mondtam, ami nem fedi a valóságot?
Nincs ezen mit taglalni !
Új hozzászólás